Utánpótlás körkép!

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, mind női, mind férfi futsalosaink ezüstérmesek lettek az idei szezonban. Előbbi csapatunk az élvonalban, utóbbi pedig az NBII-ben érte el ezt a helyezést. A felnőtt alakulatok mellett azonban nem szabad szó nélkül elmenni az utánpótlás formációk mellett sem, így most ezen restanciánkat pótoljuk a következőkben. A futsal szakosztályunk férfi […]

Második helyen zártunk!

Női futsalosaink a tavalyi kudarcosnak mondható szezon után idén már egészen a bajnoki ezüstéremig jutottak, emellett pedig 3-4 játékos folyamatosan tagja volt a nemzeti válogatottnak. A vasárnapi vereségünkkel eldőlt, hogy 3-1-es arányban megvédte címét a DEAC, mi pedig a tavalyi ötödik után egészen az ezüstéremig jutottunk. Az idáig vezető út egy hosszú, de eredményes szezon […]

Döntetlennel zártuk a szezont!

Férfi futsalcsapatunk az utolsó fordulóra veszítette el első pozícióját, de így is volt még matematikai esély egy esetleges visszaelőzésre, bár ehhez a Pécs botlása is kellett volna, amellett persze, hogy mi hozzuk a saját meccsünket. Sajnos a mérkőzés egyáltalán nem úgy indult, ahogy azt mi elképzeltük, hiszen a 3. percben vezetésbe került a Haladás. Gyorsan […]

Az égiekre is szükségünk lesz!

Férfi futsalcsapatunk az utolsó fordulóra érkezve csúszott vissza a tabella 2. helyére, ráadásul a mindent eldöntő Haladás elleni meccs kimenetelén túl a pécsiek találkozóján született eredmény is számítani fog, ennek fényében minden erőre és támogatásra szükségünk lesz! Futsalos srácaink sajnos a lehető legrosszabb időszakban kerültek egy negatív spirálba, így a remek formába lendülő pécsiek megelőzték […]

Jön a harmadik mérkőzés!

Női futsalcsapatunk a múlt hét során egalizált a bajnoki elsőségért folytatott párharcban, ami hatalmas részsikerként könyvelhető el. A következő összecsapásra ismét Debrecenben kerül sor. A hölgyek mellett ezúttal fortuna is ott volt és nem kellett harmadjára is egy büntető rúgásokba torkolló drámának a szemtanúi lennünk. A csajok végig dominánsabbak voltak a debrecenieknél, de továbbra is […]

Hát ezt nem láttuk jönni!

Férfi futsalcsapatunkra egy rendkívül fontos mérkőzés várt a bajnokság utolsó előtti fordulójában, ugyanis a közvetlen üldözőnek számító pécsiek lőtávolon belülre kerültek, így mindenképpen a győzelem volt a cél a Nagykanizsa otthonában. Az összecsapást e célnak megfelelő elánnal kezdtük, hiszen először a 9. majd a 16. percben is betaláltunk. Előbbit Dudás Dani, utóbbit Petroff Norbi jegyezhette, […]

Micsoda győzelem!

Női futsalcsapatunk a bajnoki döntő második mérkőzésén lépett pályára vasárnap este, ahol előzetesen – a saját képességeink mellett – a szerencse is fontos faktor volt, mivel a két fél közel azonos erővel bírt és az elmúlt két találkozás során csupán a büntető rúgások után tudtak dűlőre jutni a formációk – sajnos mindkétszer a DEAC. A […]

Akár bajnokok is lehetünk ma!

A bajnokság végéhez érve kifejezetten szorosra sikeredett az 1. helyért folytatott harc melyben továbbra is mi vagyunk a kedvezőbb helyzetben a pécsiek azonban még lőtávolon belül vannak ennek ellenére akár már ma bajnokok lehetünk bár ez nem csak rajtunk múlik. Soron következő ellenfelünk a Nagykanizsa együttese lesz. A kanizsaiak korábban már bizonyították, hogy semmiképpen sem […]

Rajtunk nem fog múlni!

Női futsalcsapatunk a – kupa elődöntőhöz hasonlóan – büntetők során szenvedett vereséget a bajnoki döntő első mérkőzésén, pedig kétszer is vezettek a mieink. A cél ezúttal is a győzelem! Aligha lehetne más a terv, hiszen egy esetleges debreceni sikerrel kimondottan nehéz helyzetbe kerülnénk. A legutóbbi, illetve a Magyar Kupa elődöntőben elszenvedett vereség egyaránt dühítő volt, […]

Fel a fejjel!

Férfi futsalcsapatunkra a bajnokság hajrájához közeledve egy újabb fontos mérkőzés várt, jelesül a Mad Dogs ellen. A két fél legutóbbi összecsapásán a mi sikerünk született, így joggal bíztunk abban, hogy ez ezúttal sem lesz másként. Sajnos ez a vágyunk úgy tűnt gyorsan szertefoszlik, hiszen két perc alatt két gólt kaptunk, így gyorsan helyre kellett rázódnunk. […]