A bajnokság végéhez érve kifejezetten szorosra sikeredett az 1. helyért folytatott harc melyben továbbra is mi vagyunk a kedvezőbb helyzetben a pécsiek azonban még lőtávolon belül vannak ennek ellenére akár már ma bajnokok lehetünk bár ez nem csak rajtunk múlik. Soron következő ellenfelünk a Nagykanizsa együttese lesz.
A kanizsaiak korábban már bizonyították, hogy semmiképpen sem szabad alábecsülni őket pláne nem hazai pályán hiszen az idei 1. vereségünket ellenük szenvedtük el ugyancsak idegenben. A Nagykanizsa ugyan nem tudott javítani az alapszakasz során hozott helyezésével, de egyáltalán nem alárendelt az ő szerepük a bajnokság ezen részében. Rögtön az elején meglepték az UTE-t, majd átgázoltak a Haladáson, a többi meccsen viszont nem tudták borítani a papírformát.
Ami pedig a mieinket illeti: a legutóbbi két fordulóban szerzett egy pont miatt lőtávolon belülre került a Pécs, így van izgulni való, ámbár rögtön le kell szögezni, hogy abszolút a mi kezünkben van a sorsunk. E kijelentés viszont ma egy szempontból nem igaz, ugyanis, ha nyerünk, a Pécs pedig pontokat veszít, akkor behozhatatlan előnyre tennénk szert, megnyerve ezzel az NBII-t.
A tét és a cél tehát világos, így nincs más hátra, mint előre!
Kezdés: 19:00
Helyszín: Nagykanizsa, Kanizsa Aréna
Hajrá srácok, hajrá TFSE!!