Szakosztályunk a 2018/19-es évben kezdett mind jobb eredményeket elérni az adott bajnokságokban. Az első lépés a sok közül, hogy a férfi felnőtt csapat megnyerte a Budapest I osztályt és feljutott az NB II-be. Az ezutáni szezon félbe szakadt, ugyanis márciusban a COVID miatt a több hónapos kihagyás miatt a szövetségek többsége, így a röplabda is eredmények nélkül zárta le a bajnokságot.
A 2020/21-es idény már sokkal szebb eredményekkel kecsegtetett. A felnőtt női csapat az NB I-ben, míg a férfiak az NB II-ben szereztek ezüstérmet. Utóbbiak a következő szezonban bajnokként ünnepelve jutottak föl az NB I-be, ahol a 2022/23-as idényt az 5. helyen zárták újoncként!
A hölgyek ez idő alatt még ezüstéremmel gazdagodtak, melyek közül a 2020/23-as lehet a legemlékezetesebb, ugyanis ebben a szezonban 16 meccses győzelmi sorozatot mutattak be!
Nem csak az NB I-ben, hanem a MEFOB-okon is rendre remekelnek a csapatok. A lebonyolítás alapján, ha kell egyeneskieséses, oda-visszavágós selejtezőkkel indítanak a felek, de a mi esetünkben az is előfordult már, hogy kiemeltként szerepeltünk a final four-ban. Ez majdnem minden évben változik a nevezések függvényében, hogy 1 vagy több selejtező kört kell játszania a csapatoknak.
A közelmúlt legjobb eredményei:
2020/21
Női NB I. – 2. hely
Férfi NB II. – 2. hely
2021/22
Női NB I. – 2. hely
Férfi NB II. – Bajnok
2022/23
Női NB I. – 2. hely
Férfi NB I. – 5. hely
MEFOB eredmények:
2022/2023
Női: 1. hely
Férfi: 3. hely
2021/2022
Női: 1. hely
Férfi: 2. hely
2020/2021
Női: 1. hely
Férfi: 2. hely
2018/2019
Férfi: 2. hely
További csapataink:
Férfi szakág:
U13 TFSE-Domokos – vezetőedző: Umführer Szilvia (umfuhrer.szilvia@tfse.hu), segédedző: Dávid Marcell
U15 – Vezetőedző: Nagy Péter
U17 – Vezetőedző: Nagy Péter, segédedző:
U20 – Vezetőedző: Nagy Tamás (tamasn0036@gmail.com), segédedző: Fenyő Balázs (fenyobazsi@gmail.com)
U25 – Vezetőedző:
NB I. – Vezetőedző: Nagy Gergely (nagy.gergely@tfse.hu)
Másodedző: Dávid Marcell
Erőnléti edző: Armond Willis
Masszőr: Csényi Ádám
Csapatmenedzser: Urbán Viktória
Női szakág:
TFSE-Kalocsa U11 – Kováts Ágnes
TFSE-Kalocsa U13 – Kováts Ágnes
TFSE-Kalocsa U15 – Rezák-Szabó Anna
TFSE-Kalocsa U17 – Rezák-Szabó Anna
TFSE-Kalocsa U20 – Korsós Anikó
Utánpótlás programigazgató: Rezák-Szabó Anna (rezak.szaboanna@tfse.hu)
Edzők: Korsós Anikó (korsos.aniko@tfse.hu)
Kováts Ágnes (kovats.agnes@tfse.hu)
U15 – Vezetőedző: Benke-Poór Alexandra (poor.alexandra.tfse.hu)
Segédedző: Urbán Viktória
U25 – Vezetőedző: Sitku Renáta (sitku.renata@tfse.hu)
NB I. – Vezetőedző: Joel Herrera Olazábal
másodedző: Sitku Renáta (sitku.renata@tfse.hu)
Erőnléti edző: Armond Willis
Masszőr: Czakó Bernadett