Férfi NBII Kosárlabda

Tét nélkül az utolsó meccsen!

NB II-es kosarasaink eddigi lehengerlő teljesítménye kifizetődött, ugyanis azon kívül, hogy már biztos résztvevői a csoport rájátszásnak, olyan ellenféllel csapnak össze, aki biztosan nem lesz ott a legjobb 3 között! Ebből kifolyólag az utolsó meccsen minden jellegű nyomás nélkül léphetnek majd pályára.

Elérkeztünk az alapszakasz utolsó felvonásához, ahol Boros Zoltán csapata a BKG Veresegyházzal mérkőzik meg idegenben. A fiúk a Kandó elleni fiaskót követően a Budapesti Bikákon vettek elégtételt, de most egy kost kéne felöklelniük. A hangsúly a feltételes módon van, ugyanis az eddigi nagyszerű teljesítménynek hála, már biztosan az első helyen zárják az alapszakaszt és a csoport rájátszásba az 1-3. helyezettek jutnak be.

Ami érdekes lesz az a MAFC Martos hátralévő két meccse. Előbb a második helyen álló Közgáz SC-vel játszanak majd, akitől az első találkozón 93-92-re kaptak ki, majd ezt követi a Budafok II. elleni párharc. A budafokiaktól szintén vereséget szenvedtek a 4. fordulóban 69-75-re, így nagyon izgalmas végjáték elé nézünk, ahol a tét a 3. hely!

NB II. Közép A – 2024.02.25. 20:30
BKG-Veresegyház – TFSE
Veresegyházi Kosárlabda Csarnok

Sok sikert srácok, hajrá TFSE!

Fotó: Borhi Mihály – TFSE
Forrás: MKOSZ