Női NBI Röplabda

Idegenbeli győzelmünknek hála itthon válhatunk bajnokká!

NB I-es női röplabdásaink végletekig kiélezett, ötszettes mérkőzésen győzedelmeskedtek a Vasas fiókcsapata ellen idegenben, a két győzelemig tartó NB I-es döntő első felvonásán.

Már a derbi kezdetén látszott, hogy izgalmas mérkőzésnek nézünk elébe. A két csapat az egész szett során fej-fej mellett haladt, Tátrai Zsanett és Kis Dorottya támadásaival hatékonyan tartottuk a lépést a vasasos lányokkal egészen a végjátékig. A játszma végén riválisunk átvette az előnyt, amit sikeresen meg is tartott, így a szett 25-20-as Vasas sikerrel zárult.

Ezután felszívtuk magunkat, és Tatár Gréta vezényletével egészen a végjátékig 2 pontos előnnyel meneteltünk. A szett végén azonban hajtós ellenfelünknek sikerült az egyenlítés (22-22). Kucsera Jázmin és Weidemann Lili extra mezőnymunkájának hála ellenfelünk nem tudott lehagyni bennünket. Nem adhattuk ezt a játszmát is a Vasas SC kezébe, így két agresszív támadással befejeztük a második etapot (23-25), egálra módosítva így az eredményt.

A harmadik játszmára némileg alábbhagyott a vasasosok lendülete, röplabdásaink minden megmozdulásukkal brillírozni tudtak. A szett közepére már 10 (!) pontos előnynél jártunk (6-16), ami az etap végéhez közelítve csak növekedett. Zen Isabella és Tettamanti Virág ütéseivel zártuk a szettet, amiben majdnem sikerült 10 pont alatt tartanunk ellenfelünket (11-25).

Ezután fordult a kocka és csapatunk eresztett le a negyedik szett kezdetén, míg a Vasas vérszemet kapva vágott vissza gyorsan. Védekezésünk szétesett, így a támadásaink sem voltak hatékonyak. Az etap közepén megint majdnem 10 pont volt a különbség a két csapat között, ezúttal ellenfelünk javára (19-10). Joel Olazábal Herrea tanítványai Villányi Brigitta segítségével elkezdtek rohamosan zárkózni, de sajnos ehhez már késő volt. A végjátékban nem sokon múlott az egyenlítés, ám riválisunk felhelyezte az i-re a pontot (25-22).

A mindent eldöntő ötödik szett volt a legkiélezettebb. A két egyesület minden egyes pontért keményen küzdött, felszántva a röplabdapályát. Az utolsó játszma során végig pontról pontra haladt a két csapat. 13-13 után megszereztük első szettlabdánkat, amit sikeresen hárított a Vasas. Ezután még 3 lehetőségünk adódott a mérkőzés győztes lezárására, amikből az utolsóval élni is tudtuk. Zen Isabella kegyelmet nem ismerő támadásával fejeztük be a meccset, így egy lépéssel közelebb kerültünk a hőn áhított aranyérem megszerzéséhez!

Ütőnk, Kis Dorottya szavai a bravúros győzelmet követően: „Őszintén szólva nehéz egy ilyen meccs után megszólalni. Hihetetlen izgalmakat éltünk át, fantasztikus labdamenetek voltak, az ötödik szett pedig a végletekig kiélezett volt. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert hatalmasat küzdöttünk és remélem ezeket az energiákat átvisszük a csütörtöki meccsre is. Köszönjük a kívülről jövő biztatást is!”

Vasas SC – TFSE 2:3 (20, 23, 11, 22, 19)
Folyondár Vasas Sportközpont, 400 néző. V: Szarka J., Jámbor T.

TFSE: Turcsányi 2, Tatár 14, Tettamanti 9, Kis D. 15, Tátrai Zs. 23, Zen 12. Csere:Kucsera, Weidemann (liberók), Kökény, Török 1, Villányi 5. Vezetőedző: Herrera Olazabal.

A döntő második összecsapása csütörtökön kerül megrendezésre 19 órától, ahol előnyből fogadjuk hazai pályán a vasasos lányokat.

A legutóbbi egymás elleni itthoni összecsapásunkon 0:3-as verséggel hagytuk el pályánkat még az alapszakasz során. Azon a mérkőzésen lányaink nem a legjobb arcukat mutatták. Mindemellett a tavalyi, 2022/23-as szezonban a Vasas SC-vel szemben buktuk el a bajnoki aranyérmet az idény utolsó fordulójában, szintén hazai környezetben. Lányaink is tudják, hogy itt az ideje visszavágni, és megtörni a velük szemben lévő itthoni sikertelenségünket!

Kérünk minden kedves szurkolót, jöjjön, és segítse hozzá lányainkat az aranyérem megszerzéséhez, nagy szükségük lesz rá!

Női NB I. döntő – 2. forduló
TFSE – Vasas SC (05.09. 19:00)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest

A két győzelemig tartó párharc állása jelenleg 1–0 a TFSE javára.

Nagyon szurkolunk lányok, így tovább TFSE!

Fotó: Vasas Attila