Futsal Női NBI

Hátrányból folytatjuk a bajnoki döntőt!

Női futsalcsapatunk az alapszakaszt bravúros módon nyerte meg, majd a rájátszásban hibátlanul jutott tovább a DVTK-val szemben. Ezt követően sajnos megszakadt a hosszú ideje tartó veretlenség, ugyanis a finálé első körében itthon győzött le minket a Tolna, majd a hazai porondon rendezett Magyar Kupa elődöntőjében, lányainkat bosszúra éhes vadként győzte le a DEAC, mely később a kupát is elhódította.

Ezúttal folytatódik az NB I-es bajnoki címért folytatott küzdelem, melyben a végső diadal lányaink számára történelmi siker lenne, hiszen korábban sosem sikerült még felérni a csúcsra. Ezzel szemben a nagy múlttal rendelkező Tolna számára nem ismeretlen az elsőség fogalma. A három győzelemig tartó finálét május 19-én folytatjuk a rivális otthonában, ahol a jelenlegi kiírás nyitányán már sikerült győznünk 2023 szeptemberében.

Többen emlékezhetnek rá, hogy a legutóbbi szezon során is vereséggel kezdtük az NB I-es finálét, majd a második meccsen bravúros sikerrel tudtunk zárni. Igaz, akkor a későbbi aranyérmes DEAC volt az ellenfelünk, mely a többi meccset hibátlanul hozta le. Reméljük ezúttal mi örvendhetünk a győzelemnek, amivel visszaszerezhetnénk a pályaelőnyt és újfent nyitottá tehetnénk a döntős párharcot.

Ellenfelünk kifejezetten jó formába lendült az idény vége felé, azonban a Magyar Kupa fináléjában ők sem tudtak mit kezdeni a DEAC-cal és 2–0 arányban alulmaradtak velük szemben.

NB I. – Döntő – 2. forduló
2F-BAU Tolna-Mözs – TFSE-11teamsports (2024.05.19. 17:00)
Városi Sportcsarnok, Tolna

Szurkolunk lányok, hogy sikerrel zárjatok! Hajrá TFSE!