Csatárjáték Egyéb kategória

Nagy sikerrel zárult a Csatárjáték Tavaszi Viadala

Nagy sikerrel zajlott le 2024. május 7-én a TFSE csatárjáték Tavaszi Viadala. Ezúttal 2 kategóriában mérkőzött meg 3-3 csapat a győzelemért. A végső sorrend körmérkőzések után alakult ki, amely a csatárjáték választható tantárgyra járó csapatok sikerét bizonyította.

Az indulók között voltak rutinosabb csapatok, de a többség most próbálta ki először a játékot és az eszközöket. Már reggel 8:00-tól folyamatosan lehetett gyakorolni, megtanulni az íj és nyílvessző használatát, csoportos birkózás alapfogásait elsajátítani, vívni szablyával, lándzsával és pajzzsal. Már az első szárnypróbálgatások során hamar kiderült, hogy nem mindennapi élménybe lesz részük az indulóknak. A kezdeti óvatos mozdulatokat, hamar felváltotta az eddig meg nem élt küzdő vágy!

A verseny rövid bemutatómérkőzés és szabályismertetés után pontosan 10 órakor elkezdődött ostorcsapásra. Egy-egy mérkőzés több fordulóból állt és jellemzően 15p percig tartott, melyet a bírók indító ostorcsapása (sípszó helyett) kötött össze. A könnyen és gyorsan érthető szabályrendszer miatt már az első mérkőzések is látványosaknak bizonyultak, amelyek a tapasztalatok beszerzése után egyre taktikusabbak, színvonalasabbak lettek.

A versenyre jellemző volt az önfeledt hangulat és a hatalmas küzdeni akarás, amely a kabaddi szerű birkózásokban csúcsosodott ki. Ráadásul ez a verseny egy felkészülő állomása volt a nyáron Lengyelországba utazó kabaddi válogatottaknak is.

A végső sorrendek
Férfi kategóriában:
Vallhalában indultam de jó lesz itt is – 3. hely
Kell az ötös – 2. hely
Belsővérzés – 1. hely

Női kategóriában:
Csirkehalom – 3. hely
Nyomod bajnok – 2. hely
Reki 01 – 1. hely