Kosárlabda Női NBI/A

Tanulságos felkészülési mérkőzések a Sepsi-SIC ellen!

Élvonalbeli női kosárlabdacsapatunk az Euroliga selejtezőre készülő Sepsi-SIC együttesét fogadta a Koltai Jenő Sportközpontban. Az oda- és a visszavágón is a vendég csapat diadalmaskodott, azonban fontos tanulságokkal szolgált mindkét találkozó. Alább a wbasket.hu beszámolóit olvashatjátok.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE
Első meccs:

A mérkőzést 6-2-vel kezdte a TFSE és az első negyedben végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A játékrész felénél 12-12 állt az eredményjelzőn. A negyed hajrájához közeledve pár ponttal megugrottak a vendégek, 10 perc után végül 25-22-re vezetett a Sepsi-SIC. A második szakasz elején sem alakult ki nagy különbség. A differencia 3-5 pont között mozgott. A félidő utolsó öt percében 32-29 után alakított ki valamivel nagyobb előnyt a Sepsi. A félidőben 40-33-ra mentek.

A harmadik szakasz első felét pontszegény játék jellemezte, ami egyben azt is jelentette, hogy maradt ezen 5-7 pont között a különbség. A negyed második felére rákapcsoltak a csapatok. Az utolsó 10 percnek így végül 54-46-ról vágtunk neki. Itt is sokáig látótávolságban követte riválisát a TFSE-MTK. Az utolsó öt percben nőtt kétszámjegyűre a különbség. A vendégek legnagyobb előnye 14 egység volt. Végül 77-65-re nyert a Sepsi-SIC.

A TFSE-MTK gárdájában minden bevethető játékos pályára lépett és 26 percnél többet senki nem játszott ezen az estén. A legeredményesebb a 22 ponttal és 13 lepattanóval dupla-duplát elérő Monika Czinano lett. Mellette Szabó Fanni 12, Sha Carter 10 egységig jutott. A Sepsi legeredményesebbjének a 17 pontos Ellen Nyström bizonyult. Gereben Lívia 21 percet töltött a pályán és 8 pontot, illetve 2 lepattanót jegyzett.

TFSE-MTK – SEPSI SIC 65-77 (22-25, 11-15, 13-14, 19-23)

Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest

TFSE-MTK: Carter 10/9, Baa 2, Vintsilaiou 2, Czinano 22, Dúl P. 5. Csere: Vígh 2, Dúl T. 6/6, Király, Szabó 12/3, Burján, Horváth 4.

Sepsi SIC: Nyström 17/3, Hristova 15/3, Jankovic 6, Green 16/6, Mununga 11. Csere: Dumitrescu 2, Gereben 8, Akathiotou, Mks, Catinean 2, Belegante.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE
Második meccs:

A mérkőzés elején a TFSE-MTK ragadta magához a kezdeményezést, gyorsan 8-0-s előnybe került a házigazda. Ezt követően viszont felzárkózott a Sepsi és az első félidőben végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. 10 perc után 19-16-ra a TFSE-MTK vezetett. A második szakasz első felében is őrizte pár pontos előnyét Hegedűs Péter együttese. A félidő hajrájában fordítottak a vendégek. A nagyszünetben 36-35-re ment a Sepsi.

A pénteki összecsapáshoz hasonlóan, amikor 77-65-re nyertek a vendégek, a harmadik negyedben szilárdította meg előnyét a Sepsi SIC. A játékrész felénél 49-42-re vezettek. A záró szakasznak végül 58-52-ről vágtak neki a csapatok. A döntő futást 63-57 után vitte be a Sepsi. Egészen pontosan 8-0-val 71-57-re léptek el a vendégek. A legnagyobb differencia 16 pont volt a felek között.

A két csapat végül szinte lemásolta a pénteki összecsapást, ezúttal 77-64-es végeredmény született. A TFSE-MTK legeredményesebbje a 13 pontos Dúl Panka volt, míg Monika Czinano és Sha Carter 11-11 egységig jutott. A Sepsi SIC csapatában ismét Elleny Nyström remekelt, 19 ponttal zárt. Gereben Lívia 9 perc 18 másodperc alatt 3 pontot és 4 lepattanót jegyzett.

TFSE-MTK – SEPSI SIC 64-77 (19-16, 16-20, 17-22, 12-19)

Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest

TFSE-MTK: Carter 12/9, Dúl T. 5/3, Szabó 7/3, Czinano 11, Dúl P. 13/9. Csere: Vígh, Baa 5/3, Vintsilaiou 1, Király, Németh 7, Horváth 2

Sepsi SIC: Akathiotou 4, Catinean 2, Jankovic 3, Green 15/3, Mununga 17. Csere: Dumitrescu 2, Gereben 3/3, Nyström 19/12, Lipovan, Mikes, Hristova 12,Belegante.