Taekwondo

Józsa Leventének szombaton drukkolhatunk az Európa Játékokon!

Egyesületünk taekwondós kiválósága, Józsa Levente június 24-én lép pástra a Krakkóban zajló Európa Játékokon. A nemzetközi seregszemle G4-es besorolással, illetve kiemelt olimpiai kvalifikációs jelentőséggel bír. A taekwondo sportág versenyeit Krakkótól közel 100 km-re rendezik, Krynica-Zdrój városában.

Józsa Levente a férfi 68 kg-os küzdelemben lesz érdekelt, a hazai szövetség pedig minden idők legnépesebb delegációjával büszkélkedhet, hiszen 11 magyar sportoló vesz részt majd a taekwondo küzdelmeiben. Sportolónk június elején ezüstéremmel zárt a Rómában rendezett Grand Prix versenyen, azt megelőzően pedig 9. lett a bakui világbajnokságon.

Józsa mezőnyében 16-an vannak, többen nagyon magas színvonalat képviselnek, példaként a világbajnok és olimpiai ezüstérmes, első helyen kiemelt brit Bradly Sinden is. A TFSE kiválósága előzetesen a 8. erőként lett rangsorolva, ugyanakkor reményeink szerint ezúttal is meglepetést tud majd okozni.

Levi eredményeit ITT, illetve a Magyar Taekwondo Szövetség facebook oldalán tudjátok majd követni szombaton.

Szurkoljunk sportolónknak, sok sikert Krakkóban Levi!