Taekwondo

Józsa Levente 2028-ig aláírt!

A taekwondo sportágában egyik legnagyobb honi reménységként előlépő Józsa Levente a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig hosszabbította meg szerződését a TFSE-vel.

21 éves versenyzőnk a 8. helyet foglalja el az olimpiai ranglistán, így egyeneságon nem jutott ki a 2024-es párizsi ötkarikás játékokra, azonban a tavasszal Szófiában rendezendő kvalifikációs versenyen lehetősége lesz megkaparintani a két kiadó hely egyikét. A bolgár fővárosban lévő rangos eseményen második kiemeltként áll majd pástra Józsa Levente, első kiemelt a ranglistán 7. helyezett horvát Marko Golubic lesz. A 32-es táblát a februári ranglista alapján állítják majd össze.

68 kg-os súlycsoportban érdekelt sportolónk alázatosan dolgozik trénerével, Galambos Bencével, aki kiemelt hangsúlyt fektet a közös felkészülésre. Az idei tél egyik legfőbb állomása Irán lesz, ahol 2-3 hetes edzőtábor keretein belül zajlik majd a hangolódás az olimpiai kvalifikációs versenyre. A szorgos műhelymunka mellett hallgatóként is igyekszik boldogulni versenyzőnk, első félévét a napokban abszolválta a rekreáció és életmód szakon levelezősként.

A 2023-as esztendő kérdés nélkül a felemelkedés jegyében telt a TFSE-t 2021 óta erősítő Józsa Levente számára. Sportolónk több rangos nemzetközi versenyen hódított. Ezüstérmet szerzett a római GP-naranyérmet a szerbiai G1-es versenyen, majd az év végén karrierje eddigi legnagyobb dobásaként aranyéremmel zárt Manchesterben a Grand Prix Finalon.