A női röplabda NBI ma este startoló „záró” tornájának tétjét már mindenki ismeri. Lányainknak lehetősége nyílik elhódítani az elsőséget, továbbá kiharcolni az extraligába kerülést. Ennek kapcsán a játékosokkal és Csépke Gáborral (edző) készült interjúkat olvashatjátok.
Elsőként csapatunk legrutinosabb játékosát, Kriegel Évit kérdeztük arról, hogy szerinte minek köszönhetően jutott el a csapat az extraliga kvalifikációjának kapujáig:
„Rengeteg változáson mentünk keresztül a szezonban. Itt gondolok elsősorban az edzőváltásra és a COVID miatt folyamatosan változó csapat felállásra. Szerintem a kulcs itt lehet, mert minden fordulat és hátráltatás ellenére a mindig ki tudtunk állni az éppen rendelkezésre álló játékosokkal és ilyenkor nem csak lehoztuk a meccseket, hanem valamennyit jó játékkal pontokra cseréltük/fordítottuk. Aki lehetőséget kapott és pályára lépett, az élt vele, a csapat pedig közös erővel támogatta. Ebben érzem a legfőbb erősségünket! Bármilyen akadály gördült elénk, mi legyőztük és most itt vagyunk az utolsó torna előtt fej-fej mellett a Gödöllővel, egy igazi, minden eldöntő párharc előtt. Most már nem állunk meg és mindent megteszünk azért, hogy megszerezzük az első helyet. Függetlenül az eredménytől én már most nagyon örülök, és szerencsésnek mondhatom magunkat, hogy eddig eljutottunk.”
A csapat sikerességének kulcsán túl szóba jött a hétvége legjobban várt mérkőzése, a szombati Gödöllői RC elleni döntő.
„Minden mérkőzés előtt szokott valamilyen megérzésem lenni, de itt most valahogy nincsen. Azt tudom, – és már bizonyítottuk is – hogy képesek vagyunk legyőzni a Gödöllőt. Legtöbbször a mérkőzés első felében mi dominálunk és utána alakul szorossá a párharc. Talán, ha ebben előrelépünk és mentálisan koncentrálva végig visszük ezt a dominanciát a mérkőzés végéig, akkor nem lehet kérdés a győztes kilétéről. Sajnos még mostanra sem lett teljes a keret és vannak csapattársak, akik már nem fognak tudni játszani a hétvégén. Fontos ugyanakkor, hogy ők is rengeteget tettek hozzá az eredményekhez és nekik is köszönhető, hogy most itt lehetünk. Legbelül tudjuk és érezzük, hogy velünk vannak a pályán, ezért is fog jól sikerülni együtt a hétvége!”
Kriegel Évi után Radomszki Bogit kérdeztük, elsőként a MÁV Előre elleni párharc erőviszonyait és esélyeit illetően.
„Ha a saját játékunkat fogjuk tudni játszani és az eddigiekhez hasonlóan mindenki a saját feladatára koncentrál, akkor nem lesz baj és jól jöhetünk ki ebből a mérkőzésből is. Amennyiben nagyon figyelünk a nyitásainkra, azzal képesek lehetünk jelentősen megnehezíteni az ellenfél dolgát és talán könnyebben ki tudjuk majd védekezni a támadásaikat.”
Ezt követően az elmúlt meccseken mutatott kirobbanó formájáról kérdeztük pontgyárosunkat.
„Nagyon örülök annak, hogy ilyen jól tudtam teljesíteni az elmúlt meccseken. Fontos viszont, hogy a jó játék nem valósulhatna meg a CSAPAT nélkül! Örülök, hogy ilyen felszabadultan és jó hangulatban tudjuk játszani a meccseinket. Ha ez nem így lenne, nekem se menne ilyen jól a játék, de ezt szerintem a csapattársaim nevében is mondhatom.”
Évihez hasonlóan Bogi is játszott már korábban az extraligában. Ennek kapcsán arról érdeklődtünk, hogy milyen érzések járják át a legfelsőbb szinttől mindössze egy karnyújtásnyira.
„Nagyon boldog vagyok, hogy idáig eljutott a csapat. Rengeteg akadály volt előttünk ebben a szezonban, de ezeken sikerült EGYÜTT túllendülnünk. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy miénk legyen az első hely, de bárhogy is alakul a hétvége, én már így is elégedett és nagyon büszke vagyok a csapatra!”
A lányok után csapatunk edzője, Csépke Gábor foglalta össze az előttünk álló tornáról alkotott gondolatait:
„A bajnokság ezen fázisa kétségkívül a legnehezebb időszaknak bizonyul. Mindenki egyaránt fáradt szellemi és fizikális szempontból is. A legfontosabb mégis az, hogy nem kell motivációt keresnünk. A mérkőzések tétjéből kifolyólag a lehető legjobb szereplés számunkra a legfőbb cél! A siker érdekében az utolsó tartalékainkat kell mozgósítanunk, méghozzá tökéletesen időzítve. Az elmúlt hetek edzésein erre törekedtünk. Igyekeztünk úgy optimalizálni a mentális és testi terhelést, hogy a mérkőzésekre kirobbanó állapotban lehessünk és némi meglepetéssel is szolgáljunk.
A rájátszás előtt még kicsit motiválatlannak éreztem a társaságot. Bár ez nem meglepő, hiszen rengeteg nehézséget és törést éltek át ebben a szezonban a lányok. Most viszont ITT vagyunk, EGYÜTT és a saját kezünkben van a sorsunk. Nem fogunk matekozni, mindkét mérkőzést meg akarjuk nyerni. Tudjuk, látjuk, hogy a sorsolás számunkra nem a legkedvezőbb, de fel vagyunk készülve a 24 órán belül lévő két párharcra és mindent meg fogunk tenni a bajnoki cím megszerzésének érdekében!”
Ehhez nagyon sok sikert kívánunk csapatunknak!
A mérkőzések élőben követhetők a lenti youtube linkeken.