Röplabda U15 U20

Kalocsai UP – Húzós hétvégén vagyunk túl!

Kalocsai utánpótlásunk U15-ös és U20-as csapatai álltak hadrendbe legutóbb és nagy örömünkre mind a négy meccset megnyerték, ráadásul összesen csak két szettet vesztettek!

A kisebbek Rezák-Szabó Annával ás Kováts Ágnessel utaztak Budapestre, ahol első körben a BTDSE-vel csaptak össze. Fejben kicsit később érkezett meg a csapat, de annyi baj legyen, mivel az első szett elvesztése után mindent megnyertek, hála az edzők és szurkolók támogatásának! A Közgáz elleni második meccset követően még volt lehetőségük elcsípni a női NB I. BVSC elleni párharc végét is.

TFSE-Kalocsa – BTDSE 3:1 (9:25, 25:23, 25:16, 25:18)
TFSE-Kalocsa – Közgáz 3:0 (25:22, 25:18, 25:12)

Vasárnap a nagyobbak hazai pályán zárták a szezont, a csapatot Korsós Anikó vezette, szükség nagy úr, Rezák-Szabó Annának kellett vállalnia a játékvezetést a nap folyamán. Nem csalódtunk a lányokban, mind a két meccsüket behúzták, ezzel méltó búcsút véve István Mercédesztől, Molnár Lilitől és Szele Zsófitól, akik utoljára léptek pályára a korosztályukban. Nekik továbbra is szép sportsikereket kívánunk!

TFSE-Kalocsa – BTDSE 3:0 (25:15, 25:16, 25:21)
TFSE-Kalocsa – Panoráma SE 3:1 (24:15, 21:25, 25:23, 25:18)

Gratulálunk a győzelmekhez!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!