A bajnokság lebonyolítása
Jelentős változásokat eszközölt a Magyar Kézilabda Szövetség erre az idényre a minket is érintő NB II-es bajnokságokban! Módosult a játékosokra vonatkozó „túlkoros” szabály, aminek következtében még fiatalabbá válik az összes keret, továbbá a bajnokság lebonyolítása is. Ez utóbbi alapjaiban változtatja meg annak menetét és képét.
A megszokott oda-visszavágós rendszer bizonyos értelemben már a múlté, mostantól alapszakasz és rájátszás is lesz az idényben. Az eddigi 72 helyett idén 64 csapat szerepel majd a harmadosztályban, akiket az előző szezonban látott hat, egyenként tizenkét egységből álló csoportról nyolc darab (A-F) nyolccsapatos csoportra osztottak. A TFSE férfi csapata a „B”, női csapata pedig az „F” fémjelű csoportba került.
Az alapszakasz küzdelmeiben kialakult sorrend alapján 4 új csoportba (Észak-nyugati, Észak-keleti, Dél-nyugati és Dél-keleti) vonják majd össze az addig A-H jelzéssel ellátottakat. Sorsolás szerint a rájátszásban A-B, C-D, E-F, G-H párosításban játszanak az alsó és felsőházba került egyesületek. Itt összesen 8 forduló lesz, ahol az adott csoport párosok első 4 helyezettjéből mindenki a másik csoportból érkezővel csap majd össze, így lányaink az E, míg fiaink az A csoportból érkező kihívókkal szállhatnak majd szembe. A tervek szerint szeptember második hétvégéjén rajtol majd az alapszakasz, ahol a srácok Dunakeszire látogatnak, míg a hölgyek hazai környezetben fogadják a Budakalászi SC-t.
Változatlan stáb
Habár a bajnokság menetrendje jelentős változásokkal járt, legnagyobb örömünkre a stáb érintetlen maradt. A hölgyek vezetőedzője Herbert Krisztián már a negyedik szezonját fogja megkezdeni nálunk és többször bizonyította rátermettségét. Elég csak a podgoricai vagy az elmúlt két év bajnoki ezüstjeire gondolni. Munkásságait továbbra is Csillik Árpád fogja segíteni.
Ujvári Bence személyében egy kifejezetten fiatal, de annál tehetségesebb edzőt ismerhettünk meg a kispad élén. Mi sem bizonyítja jobban annál, hogy az előző idényben a férfi szakág 1974 óta eddigi legjobb eredményét produkálta a kinevezése után. Szakmai igazgató tisztséget Györfi János tölti be, azért pedig, hogy minden a leggördülékenyebben mehessen Frigyesi Szandra technikai vezetőnek tartozik hálával a szakosztály, aminek vezetője a meghatározó kézis múlttal rendelkező Szabó József.