NB II-es női kéziseink igencsak tartalékos kerettel utaztak Mohácsra, többen is lebetegedtek, ám ennek ellenére is keményen küzdöttek a lányok! Hétvégén mindkét csapatunk pályára lép és ez lesz az utolsó előtti forduló az összevont csoportokban.
Hárman is kiestek a hétvégére Herbert Krisztián csapatából betegség miatt, így a lányok megfogyatkozva utaztak le Mohácsra. A listavezető az első félidőben még nem tudta megtörni a védelmüket, sőt nagyon sokáig kiegyenlített volt a küzdelem.
Sajnos a második játékrészben az idő ellenünk dolgozott és a végjátékban már csak a tisztes helytállásért küzdöttünk. Ki is érdemeltük a titulust, még az erősen tartalékos keret ellenére is. Mindenkit megillet a dicséret, hogy a nehéz körülmények ellenére sem adták föl és a lefújás pillanatáig küzdöttek!
NB II. Dél-Nyugat (E-F) Felsőház
Mohácsi TE 1888 – TFSE 29:20 (13:11)
Vissza a régi kerékvágásba, utolsó hazaikra készülünk
Mindkét együttesünk az utolsó előtti fordulóra készülhet a felsőházi küzdelmekben. Szombaton az urak indítanak hazai porondon, ellenfelük pedig a Komárom VSE lesz, akitől áprilisban mindössze 2 góllal kaptak ki idegenben.
A vendég együttes jelenleg a 3 helyet foglalja el a tabellán és csupán 3 pont választ el minket tőlük. A középmezőnyből még szinte bárki odaérhet a dobogós helyre, és ehhez mindössze annyira lenne szükség, hogy a hátralévő két meccset megnyerjük. Nem lesz piskóta, de nem is lehetetlen!
NB II. Észak-Nyugat (A-B) Felsőház, 7. forduló
TFSE – Komárom VSE (05.18. 11:00)
Dr. Koltai Jenő Sportcsarnok, Budapest
A lányok is hasonló helyzetben vannak, bár nekik papíron könnyebb dolguk van. A középmezőny itt is rendkívül szoros, ám a következő kihívókat kivétel nélkül sikerült két vállra fektetni korábban.
Azt muszáj szem előtt tartani, hogy a most érkező Nagyatáddal áprilisban 1 gólos meccset játszottunk idegenben, de most itthon bizonyíthatunk és ha egyszer más sikerült diadalmaskodni, akkor joggal bízhatunk az újabb sikerben is!
Herbert Krisztiánéknak és Ujvári Bencééknek is ez lesz az utolsó hazai mérkőzésük ebben az idényben, mivel a zárófordulókra idegenben kerül majd sor!
E-F csoport Felsőház, 7. forduló
TFSE – Nagyatádi RKS SE (05.19. 11:00)
Dr. Koltai Jenő Sportcsarnok, Budapest
Sok sikert mindenkinek, hajrá TFSE!
Fotó: Borhi Mihály – TFSE
Forrás: MKSZ