Kalocsai utánpótlásunk U11-es csapata „hazalátogatott” hétvégén, ugyanis itt a TF-en volt jelenésük, az U15-nek pedig a „bázison”, Kalocsán kellett helytállnia!
A kisebbek szombaton Budapestre, egészen pontosan ide a TF-re utaztak, ahol két helyszínen rendeztek kezdő és haladó kategóriában tornát. A D és az L2 terem dugig volt fiatal játékosokkal, több, mint 120-an léptek pályára a nap folyamán!
A mieink Kováts Ágnes vezetésével 3 mérkőzést játszottak. Edzőjük teljes mértékben elégedett volt a látottakkal, érzékelhető a fejlődés a fiatalokon. A rendezésben Fikó Balázs segített, a lebonyolításért Rezák-Szabó Anna volt a felelős, a mérkőzések zökkenőmentességéért Korsós Anikó, Rezák Mihály, Bondor Lara, Kapitány Kiara, Nánai Júlia és Szele Zsófi feleltek.
Vasárnap az U15-nek hazai pályán volt jelenése Kalocsán, ahol 2 mérkőzés várt rájuk. Szintén Rezák-Szabó Anna szervezésével valósult meg a program, Molnár Lili fújta le a mérkőzéseket egy bajai játékvezetővel, illetve Bondor Lara vezette a jegyzőkönyvet.
A Kováts Ágnes vezette csapat először a Bonyháddal csapott össze, akit szettvesztés nélkül tudtak legyőzni. Majd a második körben már jóval nehezebb dolga volt a lányoknak, a PEAC A gárdája nem ismert kegyelmet és minden hibát keményen büntetett. Sajnos a meccs végére elfogyott a szufla, de így is szépen küzdöttek a hölgyek. A nap hangulatát a szülők, a többi csapatunk játékosai és a stáb tagjainak szurkolása tette teljessé!
TFSE-Kalocsa – Bonyhád 3:0 (25:13, 25:17, 25:22)
TFSE-Kalocsa – PEAC A 0:3 (19:25, 13:25, 19:25)