Férfi futsalcsapatunk a 2023/24-es kiírás legfontosabb mérkőzésére készült, amit a minket második helyen üldöző Újpest otthonában vívtak hétfő este Németh Péter tanítványai. A feladat adott volt, mégis nagyon nehéznek ígérkezett, hiszen az idénybeli egymás elleni mérleg kettő lila-fehér győzelem és egy TFSE siker volt előzetesen.
4 pontos előny birtokában, 1 meccsel többet játszva érkeztünk az UTE Atlétikai Stadionjába, ahol vissza akartunk vágni a Felső-ház kezdetén elszenvedett itthoni fiaskóért (5–8) a liláknak, akikkel szemben tovább akartuk növelni az előnyünket annak érdekében, hogy még közelebb kerüljünk a hőn áhított bajnoki címhez és az NB I-es feljutáshoz.
Közel teltház fogadta a kilátogató szimpatizánsokat a hétfő esti összecsapáson, ahol lelkes szurkolótáborunk, a T-közép is képviseltette magát. Csapatunk offenzív felfogásban futott ki a pályára, amit az este folyamán ihletett formában futsalozó Kovács Balázs második percben szerzett találata hűen tükrözött. A gyorsan megkaparintott előnyre nem ültünk rá, ugyanakkor magához térni látszott a házigazda, mely több ígéretes akciót is végrehajtott a következő percekben.
Egalizáló gólt nem tudtak lőni az újpestiek, a mieink viszont igen, örömünkre többet is. A 12. percben Hegedűs Dániel volt eredményes, akit az első gólt szerző Kovács Balázs követett két perccel később, majd a félidő záró akkordjaként a gólkirályaspiráns Petroff Norbert is betalált a rend kedvéért. 0–4 arányú vezetéssel vonulhattunk tehát a pihenőre, de hátra nem dőlhettünk még annak ellenére sem, hogy ellenfelünk a 20. perctől fogva emberhátrányba került, miután kapusukat kiállították.
Csapatunkban élénken jelen lehetett a legutóbbi egymás elleni összecsapás emlékképe, ahol 3–0-ás előnyből kaptunk ki 5–8-ra, ezért a félidőben mindenkit türelemre és további alázatos játékra intett vezetőedzőnk. Játékosaink ennek szellemében álltak fel újra a pályára és pontosan ott tudták folytatni, ahol abbahagyták.
Alig indult útjára újból a labda, máris rezgett a lila háló, Petroff Norbert 21. percben szerzett találatával már öt gól volt a különbség a javunkra. Rázott egyet magán a nehéz helyzetbe kerülő Újpest, alig két perccel később Csernay Dávid révén tudtak szépíteni. Sokáig úgy tűnhetett, hogy az 1–5-ös állás nem változik már, közel 10 percet kellett várni a következő gólig, amit ismét Kovács Balázs szerzett.
Az eddigre már két kiállítást szerző Újpest nem adta fel, Kenderesi Dávid góljával 2–6-ra módosították az eredményt. Csóh Patrik és a negyedik találatát szerző Kovács Balázs viszont rögvest hozták a kegyelemdöfést és két szemfüles találattal eldöntötték a mérkőzést. Az UTE még szépítés gyanánt 3–8-ra „zárkózott”, de ez a lényegen már nem változtatott. Amikor kellett, visszavágtunk és legyőztük a legfőbb kihívónkat, hatalmas lépést téve ezzel a bajnoki cím és a feljutás felé.
NB II. Nyugati csoport – Felső-ház 7. forduló
UTE – TFSE-11teamsports 3-8 (0-4)
Gólszerzők: Csernay, Kenderesi, Medveczki, illetve: Kovács (4), Petroff (2), Hegedűs, Csóh
Vezetőedzőnk, Németh Péter így értékelt a győzelem után: „Rengeteg munka van ebben a győzelemben, nagyon büszke vagyok a csapatra! Hittünk a sikerben és nagyon taktikusan léptünk fel, ez volt a kulcs. Egy lépésre vagyunk az álmunktól, dolgozunk tovább!”
Jelen állás szerint nem szabad még biztos bajnoki címről beszélnünk, hiszen matematikai esélye még van ellenfelünknek az előzésre. Számunkra kettő mérkőzés maradt még hátra, az Újpestnek pedig három. Előnyünk jelenleg 7 pont, ami a következő, számunkra szabadnapos fordulóban 4-re csökkenhet, ha a lilák legyőzik a Nagykanizsát, amíg mi „pihenünk”. Érdemes erre a forgatókönyvre alapozni, hiszen a jelenlegi kiírásban 3/3 alkalommal legyőzték a zalaiakat. Ebben az esetben itthon válhatunk bajnokká, ha győzelemmel zárunk a 9. fordulóban, ahol pont az imént említett Nagykanizsa lesz az ellenfelünk.
Mi mást is tehetnénk, mint hogy gratuláljunk a srácoknak, akik teljesen megérdemelten nyertek tegnap és bebizonyították, hogy helyük van az élvonalban. Reményeink szerint sikerrel járnak és itthon válhatnak bajnokká április 26-án, pénteken este.
Hajrá srácok, így tovább!
Tabella: MLSZ adatbank