Női kosárlabdacsapatunk kétszeres hosszabbításban kapott ki a Vasas Akadémia elleni 5-8. helyért folytatott elődöntő harmadik mérkőzésén, ennek értelmében a 7-8. helyért folytathatjuk az E.ON ELTE BEAC ellen.
A wbasket.hu összefoglalója:
A Tippmix Női NB I. A 5-8. helyért kiírt rájátszás párharcának sorsdöntő harmadik mérkőzésén a Vasas Akadémia kétszeri hosszabbítást követően 89-84-es győzelmet aratott a TFSE-MTK otthonában. Ezzel 2-1-re megnyerte a párharcot. A TFSE Dúl Panka nélkül is 16 pontos előnyt épített fel a harmadik negyed végére. A hazaiak azonban a negyedik negyedben és a ráadásban három legponterősebb játékosukat elveszítették kipontozódás miatt. A Vasas pedig óriási küzdve ledolgozta hátrányát és végül megnyerte a találkozót.
Monika Czinano két találatával villámrajtot vett a TFSE-MTK, melynek keretébe visszatérhetett a párharc első mérkőzésén megsérülő Sha Carter. Ezúttal is volt azonban egy nagy hiányzója a házigazdának, Dúl Panka kényszerült kihagyni az összecsapást. Éppen Carter triplájával módosult két perc után 7-1-re az állás. Budácsik Dorka és Tóth Orsi ugyan megvillant a vendégektől, de gyorsan kinyílt az olló. Dúl Terka hármasát követően 12-4-nél már Milos Pavlovic időkérése állította meg a játékot. A TFSE sokáig stabilan menedzselte 8-10 egység környékén az előnyét. A Vasas azonban egy pillanatra nem adta fel és 20-8 után nagy erőket mozgósítva igyekezett közelebb kerülni. Milos Pavlovic tanítványai 8-2-vel zárták az első szakaszt, amivel 22-16-ra szépítettek. A második negyed elején is lendületben maradt a Vasas. Sorrendben Madár Kata, Tóth Orsi és Budácsik Dorka talált be. Dorka triplájával 23-22-nél vezettek a vendégek. Ez összességében 15-2-s futás volt.
Hegedűs Péter időkérését követően Dúl Terka triplát értékesített, majd betalált Sha Carter. A TFSE 27-23-nál visszavette a kezdeményezést. Ez nem csak a számszerű eredményre igaz, hanem a játék képére is. Egy pontszegény küzdős negyed kerekedett. A Vasas Boros Berta találata után 28-27-re szépített. Dúl Terka triplája, majd Sha Carter újabb villanása viszont 34-27-es előnyhöz juttatta a házigazdát. Időkérés után Salamon Zsófia duplája alakította ki a félidei 34-29-es eredményt. A TFSE 37-ből 13-at, a Vasas 23-ból 10-et dobott be. A hazaiaknál a már három faultnál járó Monika Czinano volt a legeredményesebb 12 ponttal, a Vasasnál Tóth Orsi járt 7 egységnél. A harmadik negyed elején sem változott a játék képe. Őrizte előnyét a TFSE. Nem telt el öt perc, amikor Dúl Terka újabb hármasa után (ez már a negyedik volt ezen az estén), 40-31-re szakadt el a házigazda. Amikor Terka ötödik triplája is célt ért, 43-33-nál már újra megvolt a 10 pontos differencia a felek között.
Ismét kinyílt az olló. A harmadik negyed utolsó percébe érkezve Sha Carter 50-35-nél 15 pontos előnyhöz segítette csapatát. Erre Tóth Orsi duplával felelt, de Carter újabb triplája zárta le a periódust, amivel 53-37-re mentek a hazaiak. Úgy nézett ki, hogy Dúl Panka hiányában is stabilan menedzseli előnyét a TFSE-MTK. A faultproblémák okozhattak fejfájást a hazaiaknak, hiszen előbb Monika Czinano, majd Sha Carter is a kipontozódás határára sodródott. Végül a rendes játékidőben mindkét légiósát elveszítette a házigazda. A Vasas pedig megérezte a lehetőséget és töretlenül ment előre. A negyedik negyedet 12-0-val indítva 55-49-re szépítettek a vendégek. Szabó Fanni büntetői törték meg a kosárcsendet és 63-54-nél még újra ellépett 9 ponttal a TFSE. 68-62 után viszont a rendes játékidő végén Jacaira Allen két triplájával egyenlített a Vasas. A második 0.3 másodperccel a vége előtt érkezett, így 69-69-ről jöhetett a hosszabbítás.
Az első ráadásban – immár légiósai nélkül – Baa Dominika triplájával és Szabó Fanni négy pontjával 76-69-re újra ellépett a TFSE. Ugyanezt a 7 pontos különbséget 78-71-nél is feljegyezhettük. A TFSE azonban érezhetően fáradni látszott. A Vasas eladott labdákba kényszerítette riválisát és büntetőket is hatékonyan tudott kiharcolni ezen az estén. Jacaira Allen három büntetőjével zárult az első hosszabbítás, amivel 78-78-ra mentette a drámai találkozót. Jöhetett a második ráadás. Ezen ötperces etap elején Madár Eszter büntetőjével a vezetést is átvette a Vasas. A második negyed óta először jártak előrébb a vendégek. Elképesztő küzdelem folyt a pályán. Bár a TFSE Szabó Fannit is elveszítette, de 81-80-nál így is visszavette a vezetést. A Vasasnál is feljegyezhettünk egy vezéráldozatot, miután Jacaira Allen szintán kipontozódott. Ennek ellenére frissebbek maradtak a vendégek a végére és több opciójuk is volt. Ezt higgadt büntetőzéssel kiegészítve az utolsó percben 7 ponttal ellépett a Vasas és végül 89-84-es sikert arattak.
Elképesztő mérkőzés volt. A sorsdöntő harmadik meccsekhez illő heroikus küzdelmet láthattunk, ahol a TFSE Dúl Panka nélkül játszva, a mérkőzés folyamán három legponterősebb játékosát kipontozódás miatt elveszítve is közel állt a továbbjutáshoz. A Vasas érdemeit sem szabad azonban elvitatni egy pillanatra sem, hiszen óriásit harcolva 16 pontos hátrányból kétszeri hosszabbításban felőrölte riválisát és 89-84-re megnyerte a találkozót, ezzel 2-1-re a párharcot.
TFSE-MTK – VASAS AKADÉMIA 84-89 (22-16, 12-13, 19-8, 16-32, 9-9, 6-11)
TIPPMIX NŐI NB I. A – 5-8. helyért, 3. mérkőzés
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Nagy Viktor, Rózsavölgyi Alexandra, Gruber Nikolett Lilla (Nagy János)
TFSE-MTK: Carter 18/9, Dúl T. 17/15, Baa 12/3, Szabó 19, Czinano 14. Csere: Király, Németh 3, Burján 1.
Vasas Akadémia: Taylor 7, Allen 29/12, Budácsik 9/3, Jáhni 6, Tóth 20. Csere: Boros 6, Gelei, Salamon 6, Madár K. 2, Madár E. 4.
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye 2-1 a Vasas Akadémia javára.
Vezetőedzőnk így fogalmazott az összecsapást követően: “Gratulálok a Vasasnak a győzelemhez és azért, hogy nem adták fel. Kétszer nyertük meg a mai találkozót, a rossz döntéseknek köszönhetően mégis elveszítettük. Büntetőt hagytunk ki a végjátékban és nem faultoltunk. Összesen tizenhárom büntetőnk maradt ki. A Vasas a rendes játékidőben egy triplával visszajött, pedig tudtuk, hogy ki fogja elvállalni, még sem sikerült levédenünk. Az első hosszabbításban is volt pár pontos előnyünk, de Allen életben tartotta a vendégeket. Sajnos az ellenfélnél mindig volt, aki pluszt tudott hozzátenni, nálunk a kulcspillanatokban nem akadt ilyen játékos. Ez egy csapatjáték, így együtt sírunk és nevetünk, közösek a sikerek és a kudarcok is, fájó a vereség. Meglátjuk, hogy alakul a jövő, a BEAC ellen azonban megpróbálunk felkészülni és megnyerni a párharcot.”
Forrás: wbasket.hu
Fotó: Borhi Mihály