NBII-es férfi kéziseink hosszúra nyúló, közel másfél hónapos szünet után tértek vissza a bajnokság küzdelmeibe, ahol első körben az Üllői KSE vendégeként léptek pályára. Akárcsak ősszel, most is diadalmakosni tudtunk az esélyesebb rivális fölött, ráadásul hátrányból fordítottunk!
A mérkőzés első találatát mi jegyezhettük, majd viszonylag sokat, két percet kellet várni az újabb gólra. A 10. percig fej fej mellett haladtak a csapatok, de innentől kezdett dominálni a hazai alakulat. Végig 2-3 gólos hátrányban tartottak minket, végül 16:14-gyel ért véget a félidő.
A szünet követően eleinte semmi nem változott, aztán fordult a széljárás. Már csak 10 perc volt vissza a meccsből és még mindig az Üllőnél volt az előny, de az 54. percben sikerült kiegyenlíteni, 23:23 szerepelt az eredményjelzőn és ekkor jött a fordulat. Előbb Musztács Dániel talált be, ezzel fordítva az álláson (23:24), amire érkezett válasz a hazaiaktól, de Farkas Bence rákontrázott (24:25). Az 59. percben járunk, ismét egyenlített az Üllő. Ekkor Szabó Máté lőtt újabb gólt és ismét mi vezettünk, de ezúttal nem enegdtük ki a kezünkből a lehetőséget!
Madár Balázs utolsó előtti pillanatban volt eredményes, így 2 egységre nőtt a különbség a javunkra. Fontos győzelmet arattak Ujvári Bence tanítványai, ugyanis három helyet is előre léptek a tabellán, ráadásul mindössze 2 pontra vannak a 3. helyezett Kiskunmajsától, akivel a következő fordulóban csapnak össze.
Ujvári Bence vezetőedzőnk így nyilatkozott a mérkőzést követően:
„Nagyon nehéz meccsre készültünk, de mindenképp a győzelem volt a cél, annak ellenére is, hogy a dobogó alsó fokáról várt minket az ellenfél. Az első félidőben több gólt kaptunk, mint kellett volna. A másodikban viszont ezt csökkenteni tudtuk, emellett voltak kiemelkedő egyéni teljesítmények kapuban és mezőnyben egyaránt. Lépésről lépésre haladva megfordítottuk a mérkőzést, a végjátékban pedig megőriztük a vezetést. Örülök, hogy győzelemmel kezdtük a szezont, óriásit küzdöttek a srácok, ezzel megyünk tovább és készülünk a következő ellenfélre.”
Üllői KSE – TFSE 25:27 (16:14)
Gratulálunk a győzelemhez, csak így tovább!