Élvonalbeli női kosárlabdázóink 7 hadra fogható játékossal próbáltak szerencsét a hazai porondon veretlen Miskolc otthonában. Hegedűs Péter tanítványai az oroszlán barlangjában szorongatták meg az Euroliga negyeddöntőjében érdekelt listavezetőt szombaton.
Az M4sport által élőben közvetített mérkőzésen a Carter, Dúl T., Németh, Szabó, Dúl P. kezdőre számíthatott mesterünk, akik a Király, Burján csere kettőssel kiegészülve vették fel a kesztyűt a hétközben még Euroliga mérkőzést játszó DVTK ellen.
Az összecsapásról így tudósított a wbasket.hu:
Carter pontjaival indult a találkozó, és az 5-0-s TFSE vezetést követően a DVTK gyorsan felzárkózott (5-5). Aho Nina triplájával először vette át a vezetést a DVTK (10-8), majd Kányási hárompontosával tovább nőtt a hazaiak előnye (13-8). Király révén TF oldalról is jött a távoli, így zárkózni tudott a vendég gárda (13-11). Továbbra is rengeteg kinti dobást engedtek el a játékosok mind a két oldalon, de a diósgyőri vezetést a centerek festéken belüli pontjai adták, 23-13 volt az eredmény az első negyed végén.
Több hibával indult a második 10 perc, de ennek ellenére közelebb tudott kerülni a TFSE a DVTK-hoz (25-20). A legnagyobb előnye center poszton lehetett a DVTK-nak, amit Tadic könnyű kosara is mutatott, illetve a lepattanókban is nagyobb különbséget láthattunk már ekkor a két csapat között (29-20). Szabó pontjait követően azonban 29-24-nél kért időt Völgyi Péter. Garbin triplája elvette a TF egyenlítési lehetőségét, de Dúl Panka és Szabó Fanni révén ismét ott voltak a vendégek a Diósgyőr sarkában (32-30). A félidőben 34-30 volt az eredmény.
A nagyszünetet követően sokat kellett várni az első pontokra, majd Szabó Fanni kosara törte meg ezt a kosárcsendet (36-32). Továbbra is tapadt a TFSE, majd Szabó két tripláját követően a mérkőzésen először átvették a vendégek a vezetést (36-38). Rengeteg támadólepattanót engedett a TF a DVTK-nak, de egyelőre ez nem okozott gondot a fővárosiaknak, akik már többször is kiválóan védekeztek, így megérdemelten vezettek 42-36-ra. Kányási Vera törte meg a hazaiak rossz sorozatát (38-42). Garbin nagyon messziről süllyesztett el egy hárompontost a gyűrűben, így megfelezte a DVTK hátrányát (41-44). Kányási pontjaival a negyed végére megfordította a meccset a DVTK, 45-44-es eredménnyel ért véget a 30. perc.
Burján hárompontosával ismét TF kézben volt az irányítás (45-47). Sok idő kellett a DVTK első kosarához ebben a negyedben, Charles révén egyenlített a DVTK (47-47). Felváltva vezettek a csapatok, nagyobb előnyre egyik gárda sem tudott szert tenni. Három perccel a vége előtt 53-55-ös állás volt, azonban Kányási Vera vette a hátára a csapatot (56-55), de Dúl Panka egy szerencsés palánkos triplát dobott, így a rövid DVTK előny után a TF járt előrébb (56-58). Garbin csak az egyik büntetőjét értékesítette, valamint Dúl Panka és Dúl Terka is mind a két dobását kihagyta, így 1 pont maradt a vendég előny (57-58). Kányási azonban bedobta a triplát, így a végjátékba érve 60-58-ra fordított a DVTK. Ez volt a győztes kosár, hiszen ezt követően nem született több TF kosár, valamint Garbin és Tenyér is bedobta a helyzeteit, így 64-58-ra nyerték meg a találkozót. Nagyot játszott a TFSE, de ez nem volt elég ahhoz, hogy elvegyék a Diósgyőr veretlenségét. Darcee Garbin 19 ponttal, Kányási Veronika 17 ponttal volt a DVTK legeredményesebb játékosa. A TFSE húzóembere Szabó Fanni volt 23 ponttal.
DVTK HUN-THERM – TFSE-MTK 64-58 (23-13, 11-17, 11-14, 19-14)
Bajnokság, 14. forduló
Miskolc, DVTK Multifunkciós Sportcsarnok Centerpálya
Játékvezetők: Makrai Márton, Győrffy Pál Attila, Szilágyi Bálint (Hartyáni Zsolt)
DVTK Hun-Therm: Aho T. 3/3, Charles 4, Aho N. 8/3, Lelik-, Tadic 4. Csere: Kányási 17/9, Garbin 19/6, Grigalauskyte 4, Tenyér 2, Oláh 3/3.
TFSE-MTK: Carter 12/6, Dúl T. 3/3, Németh 2, Szabó 23/6, Dúl P. 7/3. Csere: Király 5/3, Burján 6/6.
A folytatásban hazai környezetben fogadjuk a második helyen álló Győrt, akikkel szemben idegenben tisztesen tudtunk fellépni még 2023 őszén.
Hajrá lányok, hajrá TFSE!
Fotó: hunbasket.hu