Férfi kosárlabdázóink a szezon eddigi részében gőzerővel harcoltak azért, hogy az NB II. Közép „A” csoportjának alapszakaszát az első két hely valamelyikén fejezzék be, elérve ezzel a rájátszást. 2023 februárja óta csak győzelmeket jegyzett az alakulat, zsinórban 11 siker szerepelt Boros Zoltán tanítványainak a neve mellett. A múlt heti Pénzügyőr II. elleni találkozó azonban lelombozta a jó kedvet és a bizakodást, mivel a TFSE olyan ellenféllel szemben maradt alul, melyet 30 ponttal múlt felül az évad korábbi részében.
Az első negyedet mi kezdtük jobban, vezetést tudtunk szerezni, előnyünket pedig 5 pontra növeltük az első dudaszó felcsendüléséig. A második etaptól kezdve feljavultak a zöld-fehérek, előbb egalizálni tudtak, majd a vezetést is átvették, így Pénzügyőr vezetéssel vonultunk a nagyszünetre. A harmadik negyed szorosabb képet festett az előzőnél, összességében azonban a házigazda volt jobb passzban, helyenként 10 pontos előnyre tettek szert. A záró akkord sem sült el jól, tartotta magát ellenfelünk, emiatt nem tudtunk fordítást eszközölni és nagyon fájó vereséget szenvedtünk. Legtöbb pontunkat Vígh Marcell és Horváth Gergely szerezték, ők egyaránt 14 pontig jutottak.
Pénzügyőr II. – TFSE
76–65 (15-20, 23-14, 16-13, 22-18)
A vereség értelmében már csak matematikai esélyünk marart a playoff elérésére, amihez szerencsés együttállások is kellenének. A tabella értelmében már most bajnoknak mondhatja magát a Martos, akikkel következő bajnoki találkozónkat fogjuk játszani. Egyedüli esélyünk az lehet, ha a második helyet elfoglaló Százhalombatta a maradék három meccséből kétszer is vereséggel zár, míg mi háromból három sikert szerzünk.
Százhalombatta ellenfelei sorrendben: SZPA-HSE (12.), TFSE (3.), Kandó SC-Óbudai Egyetem (13.)
TFSE ellenfelei: Martos (1.), Százhalombatta (2.), ELTE Fortis (4.).
A sportban nem ismerjük a lehetetlen fogalmát, ugyanakkor ezúttal kijelenthető, hogy több, mint nehéz a csapat helyzete. Sajnálatos módon Keresztesi Dávid bokája megsérült a legutóbbi meccsen, emiatt kulcsjátékosunkra nem tudunk számítani a soron következő összecsapásokon. Bármilyen kimenetelt el tudunk képzelni, ezért csak egyet tehetünk, továbbra is szurkolunk a fiúknak!
Következő összecsapásunk ezen a pénteken kerül megrendezésre 20:15-től a TF „L2” termében. Ahogyan feljebb írtuk, az első helyen álló MAFC Martos érkezik hozzánk.
Hajrá srácok, hajrá TFSE!