Férfi röplabdásaink a hétvégén folytatták bajnoki szereplésüket. Felnőtt csapatunk Kecskeméten lépett pályára az U21-es kecskeméti együttes ellen, fiataljaink pedig hazai pályán fogadták a PTE PEAC gárdáját.
A nagy csapat 1-0-ról fordítva 3-1-re diadalmaskodott egy végig kiélezett, magas színvonalú mérkőzésen. A fiúk az elmúlt évek egyik legjobb teljesítményével rukkoltak elő. A találkozó előrehaladtával fokozatosan vettük át az irányítást, hatékony támadások, masszív blokkok, nyerő nyitások és kemény mezőnymunka jellemezte a csapat játékát.
A remek teljesítményhez nagyban hozzájárult a fiúk közötti eredményes kommunikáció, melynek során egymást segítve és biztatva sikerült a magunk javára fordítani az összecsapást.
Folytatás jövő hét szombaton, hazai pályán a MAFC U21-es csapata ellen.
Fiataljaink a nyitó fordulóban elszenvedett vereség után, ezúttal hazai környezetben csaptak össze a PTE PEAC ellen. Az első szett ráadást követően lett a pécsieké, de a folytatásban is csak megszorongatni tudtuk őket, így másodjára is vereséget szenvedtünk.
A találkozót követően, vezetőedzőnk Nagy Gergely értékelt:
„Mai napon sokkal jobban játszottunk, mint az előző héten, de a Pécs csapata jól használta ki az erősségeit és a rutinját. Nyitásfogadásban kell nagyon sokat fejlődnünk, ahhoz , hogy a jó teljesítmény mellé győzelem is párosuljon a későbbiekben.
Gratulálok a Pécsnek!”
A folytatásban nagy csapatunk hazai pályán a MAFC U21-es csapata ellen, fiataljaink pedig a RÖAK FINO Kaposvár vendégeként lépnek pályára.
Hajrá srácok, hajrá TFSE!!