NB II-es férfi futsal csapatunk péntek este az Asterix SC Érddel mérkőzött meg, melynek végeredménye 4-4-es döntetlen lett. Két góllal szerzett vezetést magának a rivális, de a mieink gyorsan fordítani tudtak, ám a meglepetés egészen az utolsó másodpercekig váratott magára!
A mérkőzés legelső percében már vezetést szereztek az érdiek és bár Németh Péter fiai stabilan és magabiztosan játszottak, nem tudtak betalálni az ellenfél hálójába. Sőt a második félidőben duplázott a vendég gárda, de nem örülhettek sokáig, ugyanis 7 perc leforgása alatt megfordult az állás Papp, Petroff és Tarjáni góljának hála.
Hiába birtokoltuk többet a labdát, valahogy mindig sikerült lyukat találniuk a pajzson. Bő 4 perccel a vége előtt egyenlítettek első ízben, ám alig indult útjára a labda, ismét megszereztük a vezetést Petroff révén. Lassan ünneplésbe fordulhatott volna a történet, de alig 10 másodperccel a lefújás előtt, derült égből villámcsapásként egyenlítettek ki a vendégek. Így a végeredmény 4-4 lett és az Érd pontot tudott rabolni.
Férfi NB II Nyugat, 4. forduló
TFSE-11Teamsports – Asterix SC Érd 4–4 (0–1)
Gólszerző: Papp Zs. (26.), Petroff (32., 37.), Tarjáni (33.), illetve Kozák (1., 36.), Szabó K. (23.), Szili (40.)
A fiúk következő mérkőzésükön a Mad Dogs-hoz látogatnak.
Fel a fejjel srácok!