Extraligás férfi röplabdacsapatunk nagyot harcolt a GreenPlan-VRCK csapata ellen idegenben. Nagy Gergely tanítványai jókora meglepetést okoztak a házigazdának azzal, ahogyan kezdték a mérkőzést.
Röplabdásaink kiváló startot vettek a mérkőzés elején. Stabil és összeszedett játékuknak köszönhetően már a szett elején sikerült 3 pontos előnyt kialakítani a tapasztaltabb ellenféllel szemben (3-6). A Vegyész csapata folyamatosan a nyomunkban volt, ám Tóth Kristóf és Gebhardt Norbert megoldásai nem hagytak esélyt a felzárkózásra. A szett végjátékában végig a TFSE uralta a pályát. Végezetül Balázs Bálint pontot érő támadása tette fel az i-re a pontot, a játszma 21-25-re zárult a mi javunkra.
A következő két etapban már a szett elején megmutatta erejét a Kazincbarcika. Csapatunk vezetőedzője, Nagy Gergely 5 pontos hátrányban hívta magához játékosait mind a két szettben (10-5 és 15-10), de még ezzel sem sikerült kizökkentenie az esélyesebb riválist. Mihucz Csaba és Quintz Tamás ügyes megoldásaival sem sikerült beérni az ellenfelet, a második szett 25-20-as, míg a harmadik játszma 25-17-es barcikai győzelemmel végződött.
A negyedik szettben ismét Nagy Gergely tanítványai kezdték jobban, Tóth Máté blokkjainak köszönhetően 5-9-et is mutatott az eredményjelző csapatunk javára. A kazincbarcikaiak ezt nem hagyták sokáig, és több ki nem kényszerített hibát kihasználva 16-12-re fordították az állást. Ellenfelünk lendülete egészen a játszma végéig kitartott, amire fiainknak nem volt már ellenszere. A jelenleg harmadik helyen álló VRCK jó játékkal zárta le a szettet és így a mérkőzést is, azonban büszkék lehetünk a nagyot küzdő srácainkra (25-20).
Csapatunk centere, Winter Zétény így látta a küzdelmet: „A csapat nevében is mondhatom, hogy jól játszottunk, nincsen okunk szomorúnak lenni! Nagyon jól kezdtünk a mérkőzést, de sajnos egyre többet hibáztunk és így nem sikerült pontot szereznünk Kazincbarcikán.”
GreenPlan VRCK – TFSE 3:1 (21, -20, -17, -20)
Don Bosco Sportközpont, 420 néző. V: Szél Márta J., Tillman Gyula Zs.
TFSE: Quintz 6, Tóth M. 4, Gebhardt 11, Mihucz 7, Tóth K. 17, Merkler 1. Csere: Laczi (liberó), Balázs B. 6, Füzék, Horváth B., Knobloch Ferenc Bence, Winter 1. Vezetőedző: Nagy Gergely.
Férfi csapatunk legközelebb december 16-án, szombaton mérkőzik meg a Vidux-Szegedi RSE ellen hazai pályán 14 órától. A szegedi csapattal idén egyszer már találkoztunk idgenben, akkor 3:2-es idegenbeli vereséggel zártunk.
Gyerünk fiúk, hajrá TFSE!
Fotó: Gálik Zsombor, VRCK