Október 15-én, vasárnap este a Dág röplabdacsapatát fogadják férfi röpiseink hazai pályán, a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. Csapatunk a szerdai 2:3 arányú szegedi pontszerzéses vereség után motiváltan vághat neki a következő mérkőzésnek.
A jelenleg 5. helyen álló dágiak neve mellett eddig egy győzelem és egy vereség áll az idei tabellán. A Kecskeméti RC ellen játszott nyitómérkőzésüket 1:3-es arányban behúzták, ám a DEAC ellen már nem sikerült nekik a bravúr. Öt szettes mérkőzésen maradtak alul, amit szintén szerdán játszottak, csakúgy, mint a mieink.
Az aktuális ellenféllel szemben kétszer is vereséget szenvedtünk az előző szezon alapszakaszában, mindkettő mérkőzés roppant kiélezetten alakult. Jelenlegi ellenfelünk játékoskerete megfiatalodott a tavalyihoz képest, idén több utánpótláskorú fiatal tehetség kap náluk lehetőséget.
Ezen az összecsapáson is kiegyenlített küzdelemre számíthatunk, férfi röpiseink mindent meg fognak tenni a pozitív végkimenetel érdekében.
Balázs Bálint, csapatunk négyesütő játékosa így vélekedik a vasárnap megrendezésre kerülő ütközetről: „Azt gondolom, hogy a gyorsabb es dinamikusabb játék mellettünk szól, ha ezt kepések leszünk előhozni a vasárnapi mérkőzésen, győzelemet arathatunk. A hazai környezet nagy előnyt jelenthet számunkra!”
Férfi Extraliga – 3. forduló
TFSE – DÁG SE (10.15. 18:00)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest
Mindent bele srácok, hajrá TFSE!