Paralimpikon kiválóságunk az eddigieketől eltérő felkészüléssel kezdte az évet és legutóbbi versenyén már ennek megfelelően többpróbában mérettette meg magát. Ekler Lucának ez volt a harmadik alkalom, hogy rajthoz állt 2023-ban, pedig még csak február van, viszont így is több számban sikerült már elérnie a kitűzött célokat!
A 60 méteres gátfutásban való szereplés már-már nem is annyira újdonság, ott Luca hasonlóan szép eredménnyel zárta a futamot, mint a legutóbbi versenyhétvégén, ezúttal 9.20 szerepelt az órán. Ezután magasugrás következett, amiben jól tudott teljesíteni (155 cm), majd nem volt sok idő pihenni, mert máris a súlylökésnél találta magát. Két 8.03-as kísérletet követően mehetett melegíteni fő számára, a távolugrásra. Fő számában tovább javította múltheti eredményét, most 5.62-t tudott ugrani, amivel a mezőny harmadik legjobb távolságát jegyezhette!
Négy versenyszám után még mindig akadt tennivaló, ugyanis az utolsó próba, a 800 méteres futás volt. Itt a zárás egyéni rekorddal párosult, 2:47-tel futott célba Luca. Összességében a 9. helyen zárt versenyzőnk 3173 elért ponttal.
Sportolónk a nap végén mosollyal az arcán elégedetten úgy fogalmazott: „Sikerült, fáradtan de annál boldogabban fejeztem be életem első felnőtt ötpróbáját! Összességében nagyon örülök, hogy megcsináltam. A saját határaimat feszegettem nem csak a versenyen, hanem a felkészülés alatt is a több órás edzéseken. Büszke vagyok magamra, és minden elismerésem a többi többpróbázónak, mert most már tudom, hogy mennyi munka és küzdeni akarás van egyetlen pontszám mögött.”
Luca következő versenyére Nyíregyházán kerül majd sor ezen a hétvégén (02.18-19.), ahol a 49. Fedettpályás Országos Bajnokságon fog rajthoz állni!
Gratulálunk az eredményekhez és sok sikert kívánunk a folytatásban!