Atlétika

Ekler Luca: „Jól kezdődik, de lesz ez még jobb is!”

Február első hétvégéjén (4-5) rendezték a Magyar Atlétika Szövetség Fedettpályás Versenyét a BOK Csarnokban, ahol Ekler Luca is több fronton állt helyt! Paralimpikonunk ezúttal a megszokottól eltérően versenyzett, mivel idén jelentősen változtattak a felkészülésében edzőjével, Szalma Lászlóval.

A távolugrás mellett, magasugrás és 60 méteres gátfutás is szerepelt a listán. Minden versenyszámában új egyéni csúccsal zárt, de hiába volt sikeres a hétvége és biztató a kezdet, Luca már a következő versenyekre fókuszál és az eredményhirdetést követően így nyilatkozott:

„Összességében elégedett vagyok, de tudom, hogy ezen lehet még javítani és szeretnék is jobb eredményeket elérni. Bízom benne, hogy hétről hétre jobban tudok majd teljesíteni!”

60m gáton a futamában 3., összesítésben pedig a 8. helyen végzett, mindössze 0,69 másodperccel lemaradva az első mögött. Távolugrásban 5.59-et ugrott, amivel javította az előző versenyen elért eredményét. Luca legközelebb most hétvégén fog ismét rajthoz állni a Fedettpályás Összetett Magyar Atlétikai Bajnokságon, ezt követően pedig Nyíregyházára utazik, ahol a 49. Fedettpályás Országos Bajnokságon fog szerepelni.

Gratulálunk a szép eredményekhez és sok sikert a következő versenyhez!