Kalocsai utánpótlásunk két csapata is pályára lépett a hétvégén. A kisebbek 1 győzelemmel és 1 vereséggel, míg a nagyobbak kettőből két diadallal zártak!
Az U13-s korosztály Kováts Ágnessel kelt útra. A hazai gárda két együttessel állt föl, és a mieinknek első körben a KASI „Fehér”-rel kellett megküzdeni. A fiataloknak nem csak a riválissal, hanem az új posztspecifikus felállással is meg kellett küzdeniük. Szerencsére sikerrel vették az akadályt és 1:2 arányban nyertek. A második mérkőzésre közvetlen ezután került sor, így nem is csoda, ha a lányok elfáradtak. Ezt a másik csapat ki is használta és 2:1-re tudtak nyerni.
KASI Fehér – TFSE-Kalocsa 1:2 (20:25, 25:15, 20:25)
KASI Kék – TFSE-Kalocsa 2:1 (22:25, 25:16, 25:18)
A nagyobbak Tolnára utaztak Rezák-Szabó Annával, ahol szintén két mérkőzés várt rájuk. Magabiztos játékkal, jó nyitásokkal, pontos támadásokkal és összeszedett védekezéssel mind a két meccset szettvesztés nélkül nyerték meg. Előbb a Sugovica együttesét, majd a PEAC B-t múlták fölül.
TFSE-Kalocsa – Sugovica 3:0 (25:10, 25:12, 25:10)
TFSE-Kalocsa – PTE-PEAC B 3:0 (25:7, 25:13, 25:15)
Gratulálunk a győzelmekhez hölgyek, csak így tovább!