A TFSE Cheerleaders a Budaörsi Vivace Táncegysülettel karöltve készül a Görögországban rendezendő EB-re!
Az elmúlt években komoly változásokon ment át a cheer csapat de a viszontagságok ellenére is mindig magasabbra törnek. Így lesz ez idén is amikor hazánkat a nemzetközi porondon fogják képviselni!
Bajkor Fanni szakosztályvezető:
„Csapatunk folyamatosan fejlődik, nem csak létszámilag, de tudásuk is egyre nagyobb a sportágat illetően. Minden évben nyílt edzéseket hirdettünk a TF-es gólyáknak, mondhatni évről évre átalakulunk kicsit. Az elmúlt évek tekintetében több edzőváltásunk is volt de az aktuális csapat mindig megfelelő profizmussal kezelte a változásokat.
Eredmények tekintetében évről évre egyre magasabbra emeljük a lécet! A legnagyobbakat tekintve a Dunai Regattán való szerepléstől egészen az Európa Bajnokságon való részvételig jutottunk. Cheerleadereink ma már legkönnyebbnek nevezett emelése néhány évvel ezelőtt még a legnehezebbet jelentette számukra. Ilyen ütemben fejlődik tehát csapatunk és a célkitűzéseink ezzel még nem értek véget!”
Egy kis ízelítő a lányok mindennapjaiból:
Sok sikert lányok!