Cheerleader

Rekord létszámmal indultunk a VI. Ludovika-ELTE-BEAC Spring Open!

A TFSE cheerleaderei a tavalyi versenyen 22-en vettek részt, idén ez a létszám 27-re rúgott!

Versenyzőink sok újdonsággal készültek a megmérettetésre, 1 év szünet után indult újra a TFSE színeiben dance team, a Babály testvérek új koreográfiával készültek, illetve 3 partner stunt páros is nevezve lett a versenyre. All girl groupjaink az előző versenyhez képest nehezített gyakorlattal álltak a szőnyegre, Boró pedig szintén 1 év kihagyást követően versenyzett ismét egyéniben.

A napot Béres Boróka kezdte Junior Individual versenyszámban, aki nem csak, hogy egy újabb aranyéremmel lett gazdagabb, de elhozta a cheerleading talaj „Grand Champion” díját is! Ebből a kupából minden évben kettőt osztanak ki, egyet a tánc talajon, egyet pedig a cheer talajon. Tavaly a Babály testvérek, idén Boróka kapta a díjat.

„Bár a 2024-es Spring Open nem az első versenyem sem a szezonban sem mióta elkezdtem a cheerleadinget, mégis számomra az egyik legmeghatározóbb verseny volt. Őszintén nem nagy elvárásokkal indultam el ezen a versenyen, mivel az előző verseny nem teljesen úgy sikerült ahogy szerettem volna, viszont szerintem életem egyik legjobb versenye volt ez. Nem csupán azért, mert aranyat hoztam el és Cheerleading Grand Champion lettem (amire egyáltalán nem is számítottam), hanem leginkább a csodálatos csapat miatt, ami a TFSE Cheerleading csapata. Elképesztően felemelő volt a hangulat végig, mindenki szurkolt és támogatott mindenkit. Ezen a versenyen igazán látszott milyen is egy igazán jó cheer csapat része lenni. Remélem sok-sok ilyen versenynek lehet még részese.” – értékelt Béres Boróka.

Bajkor Fanni szakosztályvezető elmondta, sokszor vettek részt úgy versenyeken, hogy a nevezett kategóriákban alig volt a mieinknek ellenfele. Az all girl group stunt-ban azonban ez nem így van, idén 8 csapat indult ebben a kategóriában, a Minions az 5., míg a Pinkies a 6. helyen végezett.

A Minions csapat tagjai: Babály Tekla, Barócsi Emese, Kovács Andrea Anna, Purcsi Nóra

A Pinkies csapat tagjai: Dávid Eszter, Gerstmár Veronika, Halácsi Csenge, Jánosi Dóra

Partner Stunt kategóriában 3 párost is sikerült idén indítani. Csőri és ZsófiBalla Zsófia és Csűrös Balázs már évek óta együtt dolgoznak, a válogatottság mellett fontos számukra, hogy minél több versenyen eredményesen szerepeljenek. Nem járnak rossz úton, az előkelő 2. helyet szerezték meg az általuk bemutatott gyakorlattal. Rajtuk kívül kettő teljesen új páros is versenyzett a TFSE színeiben, a Mogyi és RómeóMagyar Zsófia és Váradi Bence páros a 3., míg Boti és VikiUjj Viktória és Végh Botond a 4. helyet szerezték meg.

A Sisters – Babály Tekla és Babály Virág évről évre elkápráztatja a zsűrit, idén amellett, hogy mindkét divízióban eredményesen versenyeznek, illetve a magyar válogatott pom team oszlopos tagjai, új gyakorlattal is előrukkoltak. A 6 párosból álló mezőnyben ezúttal a második helyet sikerült megszerezniük, de nincs megállás, a MEFOB-on a Pázmány Péter Katolikus Egyetem színeiben igyekeznek majd megszerezni az aranyérmet. Le a kalappal a csajok előtt, hogy ennyi feladat és kihívás mellett mindenhol sikerül ennyire eredményesen helyt állniuk!

És végezetül, de nem utolsó sorban az újdonsült dance team. Nagy sikerrel mutatkozott be frissen megalakult cheerdance divíziónk a Ludovikában, akik ugyan rövid ideje alkotnak egy csapatot, mégis elhozták az aranyat. Bebizonyították, hogy a keményen befektetett munka és a rendíthetetlen kitartás meghozza gyümölcsét.

A sok gyakorlás mellett kiemelten fontosnak találják, hogy a sikerhez vezető úthoz a közös célok, egymás segítése és a csapatszellem egységessége is egyaránt elengedhetetlen. Energiabombaként hatott rájuk a többiek szurkolása, ami hatalmas erőt adott nekik. Mint mindig, határaik feszegetése lesz középpontban a következő időszakban is és gőz erővel készülnek életük második megmérettetésére, a Magyar Bajnokságra!

Blue Spars csapat tagjai: Bereti Szanna, Buthi Kinga, Cornea Patrícia, Földesi Adrienn, Király Zsófia, Kriston Tia, Nagy Kinga, Sánta Karina, Talabér Anna, Turkovics Rebeka, Zentai- Galló Nilla

Edzőik pedig mérhetetlenül büszkék tanítványaikra: Szecsődi Noémi és Regős Péter – Cheerleading divízió, Bajkor Fanni és Ürmös Fruzsina – Performance cheer divízió

Gratulálunk a szép eredményekhez!

Fotó: Csűrös Balázs és ELTE ONLINE
Forrás: Bajkor Fanni – Szakosztályvezető

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!