Női kosárlabdázóink egészen az utolsó pillanatig éles csatában voltak a tabella harmadik helyén álló Péccsel, végül 62–64-re zártak hazai pályán. Hegedűs Péter tanítványai óriásit harcoltak, mindenki kitette szívét-lelkét a pályára és annak ellenére is partiban voltak a baranyaiakkal, hogy a kezdő center – Monika Czinano – hetekre kidőlt.
Beszámoló a mérkőzésről a wbasket.hu által:
A mérkőzés elején a pécsiek ragadták magukhoz a vezetést. Madison Williams és Sydney Wallace remekelt a vendégeknél. Amikor Wallace duplája, illetve Weninger Virág két büntetője célt ért, a mérkőzés hatodik percében már 15-5-re vezettek Jovan Gorec tanítványai. Hazai szempontból kulcspillanatban érkezett Dúl Terka triplája. Rendezte a sorait a TFSE és mivel több tiszta lehetőség is kimaradt a pécsieknél, így lassan elkezdte ledolgozni hátrányát. Sha Carter ziccere után 15-13-nál teljesen nyílt volt a meccs és a vendégek időkérése állította meg a játékot. A negyedet Madison Williams két büntetője zárta, amivel 17-13-ra vezetett a Pécs. A második szakaszt a félidőig 10 egységig jutó Dúl Terka villanásai vezették fel, amivel gyorsan fordítottak a hazaiak.
Összességében Hegedűs Péter együttese 9-0-s sorozattal indította a második negyedet, amivel 22-17-es előnyt épített fel. Fordulatos küzdelem alakult ki, hiszen erre 7-0-val feleltek a pécsiek. A félidő utolsó öt percébe fordulva pedig fej-fel mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok. Egyik gárda sem tudta leszakítani riválisát. A hajrában 30-27-nél a Pécs előtt nyílt esély kicsit elszakadni, de ezzel nem tudott élni. 20 perc után így három ponttal mentek a vendégek. A Pécs 34-ből 11-et, a TFSE 33-ból 11-et dobott be mezőnyből. A vendégek 27-20-ra vezettek a lepattanókban, de a többi mutatóban nagy különbség nem alakult ki. A harmadik etapot Dúl Panka duplája indította, erre azonban Mérész Beatrix és Peyton Williams azonnal válaszolt. Úgy nézett ki, hogy néhány pontos pécsi előny mellett állhat be a mérkőzés. Minden hazai felzárkózásra vagy egyenlítésre érkezett válasz: hol Peyton Williams, hol Mérész Beatrix felelt erre. Mindkét játékosnak talán a legjobb szakasz volt ez.
A harmadik negyed hajrájában 40-40 után Madison Williams öt pontjával és Laczkó Sára duplájával a Pécs 7-0-s futást mutatott be. Az utolsó 10 percnek így 47-40-ről vágtak neki a felek. A záró szakasz elején Dúl Panka triplájával gyorsan faragot a hátrányán a TFSE. A hazaiak egészen 47-46-ig felzárkóztak. Fordítani ekkor még nem tudtak. Laczkó Sára és Sydney Wallace válaszolt ezen kísérletekre. Nagy küzdelmet láthattunk és 54-53-nál Dúl Panka második triplája után a vezetést is átvette a TFSE. Ezt Szabó Fanni erősítette meg, 57-54-re alakítva az eredményt. Fordulatokban nem hiány, hiszen innen 60-57-re fordított a Pécs. Erre azonban Szabó Fanni hármasa érkezett válaszul, így az utolsó percbe 60-60-ról érkeztünk. Dúl Panka büntetőivel a TFSE szerzett vezetést ebben a kritikus időszakban. Erre azonban Sydney Wallace triplája jött, amivel 63-62-re a pécsiek mentek. A hazaiak már nem tudtak tiszta dobóhelyzetet kialakítani, a végeredményt Mérész Beatrix büntetője alakította ki.
Vezetőedzőnk, Hegedűs Péter így értékelte az összecsapást: „Bármelyik csapat megnyerhette volna a mai meccset, ma a vendégeknek sikerült ez. A szezon során több ilyen találkozót játszottunk már, amiből mi jöttünk ki győztesen. Csalódottak vagyunk, hiszen egylabdás meccsen kaptunk ki. Centerünk kiesése miatt igyekeztünk ellensúlyozni ellenfelünk fizikai fölényét, ami többnyire sikerült is, hiszen inkább mezőből kaptunk pontokat. Tudtuk, hogy Sydney Wallace fogja elvállalni a dobást, jól is védekeztünk ellene, de ilyen a kosárlabda. Büszke vagyok a lányokra.”
Dúl Terka gondolatai a mérkőzést követően: „A pécsi vereség után azt beszéltük, hogy a visszavágót meg akarjuk nyerni, de sajnos nem így alakult. Monika elvesztésével nem volt belső poszton játékunk. Próbáltuk összerakni védekezésben és támadásban is, hogy lefogjuk a Pécs magas játékosait. Sajnálom, hogy a végjáték így alakult, de jövő héten a Vassassal játszunk, arra kell koncentrálnunk és meg szeretnénk nyerni a meccset hazai pályán.”
TFSE-MTK – NKA UNIVERSITAS PÉCS 62-64 (13-17, 14-13, 13-17, 22-17)
TIPPMIX NŐI NB I. A , 11. forduló
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest
Frányó Péter, Söjtöry Tamás Ferenc, Varga-Záray Katalin (Reisz Péter)
TFSE-MTK: Carter 15/3, Dúl T. 10/6, Németh 5, Szabó 10/6, Dúl P. 13/6. Csere: Baa 3, Király 3/3, Horváth 3.
NKA Universitas Pécs: Rátkai 1, Wallace 16/6, M. Williams 16, Kiss, Mérész 7. Csere: Laczkó 10, Smailbegovic, Tadic 2, Weninger 2, Simon 2, P. Williams 8.
Nagyot harcoltatok lányok, gratulálunk!
Fotó: Borhi Mihály – TFSE