NB I-es női röplabdásaink 1:3 arányú győzelmet arattak az Újpest otthonában 2023 utolsó mérkőzésén.
A sereghajtó Újpest fiókcsapata már a mérkőzés elején meglepett minket önfeledt és kreatív játékával. Röpiseinknek többször is sikerült három pontos előnyt kialakítania az első szett során (6-9, 8-11, 10-13, 13-16), de számos ki nem kényszerített hibának köszönhetően a lila-fehérek fel tudtak zárkózni a végjátékban (19-19). A játszma vége roppant kiélezett volt, mindkét csapat a végletekig küzdött, még az edzők időkérései sem tudták kizökkenteni a felek koncentrációját. 24-24-nél lányaink bevetették maradék erőtartalékjaikat és Zen Isabella pontot érő sáncával, majd Tatár Gréta hatékony támadásával végül 24-26-ra sikeresen lezárták a szettet.
A második etapot az UTE kezdte jobban (4-0), ám Joel Olazábal Herrea tanítványai sem adták magukat könnyedén. 10-10-nél már egált mutatott az eredményjelző, majd a szett közepére lányaink át is vették a vezetést (12-16). Ezután csapatunknak alábbhagyott a koncentrációja, amit az újpesti lányok egyből ki is használtak. Riválisunk nemcsak, hogy utolért minket (18-18), de olyannyira felszívta magát, hogy egészen szettlabdáig menetelt (24-19). Lányaink innen már nem tudtak fordítani, a játszma 25-21-re végződött az UTE javára.
A következő két szettben csapatunk ismét magára talált, kevés hibával, összeszedetten játszottunk. Kis Dorottya és Tátrai Zsanett gyönyörű megoldásainak hála magabiztosan meneteltünk a győzelem felé. Koncentrációnk és lendületünk a játszmák végéig kitartott, ennek köszönhetően röpiseink behúzták a második (21-25), majd a harmadik szettet (11-25) is ezzel együtt mérkőzést is.
Négyesütőnk, Kiss Kornélia gondolatai a győztes mérkőzést követően: „Nem volt könnyű dolgunk, ugyanis ellenfelünk összeszedett es fegyelmezett, gyakran bravúros játékot mutatott. Ennek ellenére csapatmunkánknak köszönhetően sikerült győznünk, és fontos 3 pontot szereznünk Újpesten. Örülök, hogy így zártuk a bajnokság első felét és az évet!”
UTE U21 – TFSE 1:3 (24, -21, 21, 11)
UTE Röplabda Csarnok, 45 néző. V: Suba I., Takács Á.
TFSE: Kökény 4, Tatár 16, Budaházy 1, Tátrai 11, Kiss K. 9, Zen 15. Csere: Kucsera, Weidemann (liberók), Kis D. 9, Tettamanti 5, Turcsányi. Vezetőedző: Herrera Olazabal.
Csapatunk ezzel a győzelemmel bebiztosította az első helyet az aktuális tabellán. Kedvenceinkre most egy hosszabb tétmérkőzés nélküli periódus vár, legközelebb 2024 január közepén fognak pályára lépni. Január 13-án hazai környezetben fogadjuk a Veszprém együttesét. Joel Olazábal Herrea tanítványai addig is kemény felkészülésen vesznek majd részt annak érdekében, hogy a lehető legjobb formában folytassák a következő évet!
Gratulálunk lányok, hajrá TFSE!