Férfi röplabdacsapataink ezen a héten is harcba szállnak a győzelemért. U21-es alakulatunk immáron nyert mérkőzéssel a háta mögött, felnőtt gárdánk pedig listavezetőként vág neki a következő kihívásoknak.
A fiatalok a közvetlen rivális – szintén egy győzelemmel álló – ZTE ellen lépnek pályára. A „B” jelű csoportban szereplő együttesünk hazai környezetben fogadja a negyedik helyen álló Pénzügyőrt, amely csapat egy meccsel kevesebbet játszva – lényegében hasonló mérleggel áll mint mi. Négy siker egy vereség – pont úgy mint a mieink, csak egy héttel korábban.
A mérkőzések zárt kapuk előtt kerülnek megrendezésre. Az U21-es 13:00-tól, a felnőtt csapat pedig 16:00-tól lép pályára.