Férfi röplabdázóink október 7-én kezdik meg az Extraliga bajnoki összecsapásait. Nagy Gergely csapata elsőként a tavalyi szezon 4. helyezettjét, a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika egyesületét fogadja hazai pályán. A mérkőzés kettős rangadó is lesz egyben, hiszen a férfi találkozó előtt női NB I-es mérkőzésre kerül sor 16 órától.
A felkészülési időszakot augusztus elején kezdte meg a TFSE férfi röplabda csapata. Erre a periódusra különös hangsúlyt kellett fektetni, hiszen a tavalyi 2022/23-as szezonnal ellentétben idén összevonták a férfi NB I-es osztályt az Extraligával, így 12-re bővül a bajnokságban résztvevő csapatok száma.
A fiúk kemény felkészülésen vannak túl, amelyben helyet kapott többek között az erőfejlesztés, mind pedig a labdatechnika javítása. Az újonnan érkező játékosok beilleszkedésével sem volt gond, a csapatkohézió gyorsan kialakult. Röplabdázóinknak költözniük is kellett, hiszen a 2023/24-es szezont immáron új otthonban, a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban kezdi meg egyesületünk. Az alapozás alatt számos edzőmérkőzést, tornát vívtak meg a fiúk, ezekről az alábbiakban olvashattok:
Nagy Gergely csapata először Fehérvár felé vette az irányt, ahol a házigazdával szemben kezdtek kora reggel. A cél minél több állás kipróbálása volt elsősorban, ezen az edzőmeccsen 3:0-ás vereséget szenvedett csapatunk. A következő ellenfél a tavalyi bronzérmes Pénzügyőr SE volt a tornán, akiknek a kezdő hatosát sikerült meglepnünk kombinatív játékunkkal. A meccs végig kiélezetten alakult. A szoros döntő szettben nem sok hiányzott a győzelemhez, azonban a tapasztaltabb PSE behúzta a játszmát, így a három szettig tartó mérkőzés végét is (1:2).
Férfi röplabdásaink ezután az előbb említett Pénzügyőr SE otthonába lettek meginvitálva egy négy csapatos tornára, mely szintén eredményesnek bizonyult. Ezen a napon végig idegörlő, ki-ki meccseket játszottunk. Mind a Kazincbarcikával, mind a PSE-vel és mind a MAFC BME-vel csupán 2:1-es szettarányban maradtunk alul.
Utolsó edzőmérkőzés gyanánt a szlovák első osztályban játszó Komarno fiókcsapata utazott Magyarországra, a TFSE pályájára. Nagy Gergely tanítványait még a vendégcsapat figuratív játéka sem tudta megtörni, kíméletlen 3:0-ás győzelmet arattunk ellenük, ezzel megkoronázva felkészülésünket.
Vezetőedzőnk, Nagy Gergely így nyilatkozott az elmúlt időszakról: „A felkészülés remek volt. A srácok közül mindenki 110%-ot nyújtott minden egyes edzésen, senkire egy rossz szót nem tudunk szólni, erőn felül teljesítettek egytől egyig. Az edzőmeccsek nagyon jól szolgálták a felkészülést, a csapat játéka exponenciális növekedést nyújtott a különböző mérkőzések között, a játékunk egyre dinamikusabb lett, a csapatkohézió pedig egyre jobban az egekbe törni látszik.”
Az első ellenfélként ismert GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika csapata az előző 2022/23-as szezonban 4. helyen zárt az Extraligában. Nem lesz egyszerű dolga férfi röpiseinknek, de az ellenük játszott edzőmérkőzések is bizonyították, hogy igenis tudnak meglepetéseket okozni. Reméljük, hogy pozitív végkimenetellel hagyják majd el október 7-én a Csörsz utcai pályát.
Újdonsült liberónk, Laczi Dominik így vélekedik a szezonnyitó mérkőzésről: „Szombaton agresszív játékot kell játszanunk, minél kevesebb ki nem kényszerített hibával. Mivel egy viszonylag fiatal csapat vagyunk, ezért szükség lesz a jó hangulatra, hogy mindenki megfelelő hőfokon tudjon pörögni.”
Sok sikert srácok, hajrá TFSE!