Női röplabdacsapatunk sikeresen kvalifikálta magát az extraligáért folyó rájátszásba, melyet az NBI alapszakaszának három legjobb szereplője játszhat tavasszal.
Lányaink mégsem dőlhetnek hátra, hiszen a bajnokság eddigi legnehezebb hete vár rájuk. Az extraligáért folyó rájátszásban már biztosan részt vehetnek, az viszont még teljesen nyílt, hogy pontosan hányadikként fejezik be ezeket a küzdelmeket. Jelenleg a második helyen állnak, de elérhető közelségben van még az első pozíció, ahogyan két vesztes mérkőzést követően akár a harmadik helyre is visszacsúszhatnak.

Az izgalmakat fokozza a sorsolás is, ugyanis szombaton (03.06.) a hajdúságba utazik csapatunk, ahol az idei évre megerősődő DSZC-Eötvös DSE, Derecske (jelenleg 4. helyezett) fogadja a mieinket, majd másnap (03.07.) a listavezető MÁV Előre Bericap csapatához látogatunk Gárdonyba. A két nagyon fontos mérkőzés között alig tudnak pihenni a lányok, főleg úgy, hogy mindkét alkalommal ők utaznak.
Mégis vannak tényezők, melyek bizakodásra adhatnak okot:
– a jelenlegi éllovas MÁV Előre csapatát csak mi tudtuk legyőzni a 2020/21-es NBI-es kiírásban.
– egy esetleges jó szombati forma, könnyebben átmenthető másnapra.
Ezért is lesz nagyon fontos milyen játékot mutatnak lányaink a DSZC elleni szombati mérkőzésen.
A DSZC elleni első mérkőzésünkön 3-0 arányban sikerült győzelmet szereznünk, annak összefoglalóját ITT olvashatjátok el. A szombati mérkőzés élőben követhető az alábbi linken:
Hajrá Lányok!!