Futsal Női NBI

Alaposan visszavágtunk az idegenbeli döntetlenért!

Női futsalosaink ádáz versenyfutást folytatnak a regnáló bajnok és kupagyőztes DEAC-cal az NB I-es bajnokság idei indulása óta. Az élvonalban található nyolc csapatból csak a hajdúságiak és a mieink veretlenek, a többi résztvevő pedig egyre jobban leszakadni látszik.

A legutóbbi fordulóban az az Újpest érkezett hozzánk, mely a második fordulóban alaposan meglepett minket, miután kétszer is vezettek ellenünk és csak az utolsó momentumban tudtunk egalizálni. A revans vágya az első pillanattól kezdve tetten érhető volt a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban rendezett összecsapáson. Varga Adél révén már az 1. percben előnyhöz jutottunk, majd Dióssy Dorka és Kovács Nikolett találataival állítottuk be félidei előnyünket 3–0 arányban.

A második félidőt is Varga vezette fel, akit Kókány Regina követett 31. percben értékesített büntetőjével. A hajrára fordulva Varga rezgette meg újra a hálót, mesterhármast szerezve ezzel. Záró gólunkat pedig Balogh Noémi jegyezhette, aki beállította a 7–0-ás végeredményt.

TFSE-11 Teamsports – Újpest FC 7-0 (3-0)
Gólszerzők: Varga (1., 25., 33.), Dióssy (9.), Kovács N. (18.), Kókány (31.), Balogh (35.)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest

Ezzel a csodálatos győzelemmel nem engedtük elszakadni a továbbra is 2 ponttal vezető DEAC-ot, mögöttünk viszont jókora űr található már, 8 pontos hátrányban van a harmadik helyezett Miskolc.

Bravó lányok, gratulálunk!