Labdarúgóink idegenben léptek pályára a hétvégi fordulóban. Az Építők SK ellen ősszel 0–2 arányban maradtunk alul, ezúttal viszont megpróbáltunk sikerrel zárni és javítani az elmúlt fordulók sikertelenségén.
A III. ker TVE pályán rendezett mérkőzésen hamar megszerezte a vezetést a házigazda a gólgyáros Kocsis Balázs jóvoltából. A 17. percben büntetőhöz jutottunk, amit Borgulya értékesített, egalizálva ezzel az eredményt. A félidőig több gól nem esett, csupán 1-1 sárga lap került mindkét csapat neve mellé.
A második etapban mindkét oldal cserékkel igyekezett ritmust váltani, senki nem elégedett meg a döntetlennel. A 68. percben újra büntetőhöz jutottunk, Csordás Szabolcs pedig magabiztosan helyezte a hálóba a játékszert. Úgy festett, sikerül kivédekezni a hátralévő időt és újra pontokkal zárnak fiaink. A véghajrában viszont újabb büntetőt ítélt meg Róka Krisztián játékvezető, ám ezúttal a hazaiak javára, amit a meccs elején már eredményes Kocsis kíméletlenül vágott a kapuba. Aki ekkor azt hitte, hogy vége, az tévedett. A 89. percben harmadik gólját is megszerezte az Építők házi gólkirálya, aki ezzel a BLSZ I. góllövőlistájának is az élére állt, emellett csapatának is bezsebelte a három pontot.
43. sz. Építők SK – TFSE-11Teamsports 3–2 (1–1)
Gólszerzőink: Borgulya, Csordás
Csapatunk neve mellett szerepel 1 büntetőpont, amit a Versenybizottság az alábbi közlönyben indokol a 3. oldal tetején: Közlöny 2024.03.07.
Fotó: Borhi Mihály – TFSE
Forrás: MLSZ
A folytatásban hazai környezetben fogadjuk a 7. helyen álló Testvériség-Újpalota SE-t, a mérkőzést pénteken 19:30-tól rendezzük hazai környezetben.
Hajrá srácok, hajrá TFSE!