A két fél korábbi küzdelme 1-1-es döntetlennel zárult a Vízművek Sporttelepen és bár bízhattunk a jó eredményben, sajnos ezúttal nem tudtunk pontot szerezni.
Sajnos tovább folytatódik a nyeretlenség, ezúttal a Főváros Vízművek SK lett gazdagabb 3 ponttal. Pedig jól indultunk, fél óra játékot követően meg is szereztük a vezetést Kiri révén és sokáig úgy is tűnt, akár meg is lehet a győzelem.
De ezt a vendégek másképp gondolták. A 84. percben kiegyenlítettek, amivel még nem is lett volna baj, csak utána berámoltak még kettőt a ráadásban. Így a mérkőzés 1-3-mal a javukra ért véget, de azt azért még tegyük hozzá, hogy a 48. perctől kezdve emberhátrányban kellett futballoznunk és már sosem tudjuk meg, hogyan alakult volna a vége, ha nem kapunk piroslapot.
TFSE-11Teamsports – Főváros Vízművek SK 1-3 (1-0)
Gólszerzők: Kiri Máté illetve Hutás, Barát, Petry
Fotó: Borhi Mihály – TFSE
Forrás: MLSZ