BLSZ I Labdarúgás

Vereség a szezonnyitó mérkőzésen!

Labdarúgóink első találkozójukat a 43. Sz. Építők SK ellen játszották idegenben. A házigazda kezdte jobban a mérkőzést és már a 10. percben megszerezték a vezető találatot. Az első félidőben ezt követően még Suskó kapott sárga lapot, de más említésre méltó nem történt, így 1-0-ás hazai előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.

forrás: 43. sz. Építők SK

A második játékrész szintúgy ötödik perce döntő fontosságúnak bizonyult a meccs szempontjából. A születésnapos Madart kiállította a játékvezető és innentől gól, illetve emberelőnnyel haarcolhattak az Építők. Ki is használták a lehetőségeiket, kilenc perccel a piros lap után megszerezték második találatukat is. Ezt követte még kettő, először a 68. majd a 75. percben.

A jelentős előny birtokában nem kegyelmeztek a hazaiak és emiatt alakult ki a jelentős, 4-0-ás különbség. Elekes mester tanítványai a hétvégén kipihenhetik a fáradalmakat, de nem szabad búslakodniuk, hiszen ez még csak az első volt a sok összecsapásból, ráadásul a következőt hazai környezetben játszák majd a srácok a Budafok ellen.

Érdekesség, hogy a két újonc a tavalyi budapest kupa döntőseivel (Testvériség és 43. sz. Építők) játszott és mindkét alakulat, így az ISSIMO és a TFSE is 4–0 arányban maradt alul a bajnoki rajton.

43. Sz. Építők SK – TFSE 4-0 (1-0)

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!