A TFSE Akrobatikus Torna szakosztálya 4 egységet nevezett a Prágai nemzetközi versenyre november 11-én. A verseny 6 ország részvételével zajlott, Magyarországot 4 egyesület képviselte (FTC, BASE, Abony Tak és a TFSE), ezen kívül voltak még cseh, szlovák, német, lengyel és osztrák csapatok.
A Youth páros kategóriában TFSE színekben induló Palotai Kira – Szabó Natália páros egy 17-es mezőnyben 8. helyen zárt 22, 750-es pontszámmal. Ugyanebben a kategóriában a Simsik Anett – Andor Lilla páros (életük első közös versenyén) 22, 050 ponttal a 11. végzett.
Youth női hármas kategóriában, mely a legerősebb mezőny volt a versenyben a maga 31 résztvevőjével, a TFSE színeiben indult: Simon Emese, Salamin Boróka és Könnyid Júlia, akik a 16. helyen végeztek a 23.100-as pontszámukkal.
Wieland Lola és Kiss Marcell Master Class vegyes páros kategóriában egy nagyon erős 6-os mezőnyben, szerepeltek, magyarként elsők lettek, de az első helyen végzett osztrák páros, valamint a 2. és 3. helyen versenyzett német párosok, párosunkat leszorították a dobogóról. Marci és Lola Dinamikus gyakorlatukra : 21, 830-t míg Kombinált gyakorlatukra 22,230 pontot kaptak, így a kategóriában az elért 44.060 pontszám a 4. helyre volt elegendő.
A versenyen a TF két hallgatója vett részt. Ravasz Fanni bíróként pontozott, Pék Szilvia TFSE edzőjeként teljesített.
Mindenkinek gratulálunk!