Férfi MEFOB Kosárlabda Női MEFOB

Nincs kettő négy nélkül!

A kosárlabda MEFOB folytatásban ma este mindkét csapatunk pályára lép a SOTE ellen. Kis adalék, hogy a lányok idegenben, míg a srácok itthon játszanak!

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

Kováts Gabrielláék csoportjában ellenfelük már 4 meccsen van túl, ebből két győzelem és két vereség a mutatója. Az első két meccsükön a DEAC és a Miskolci Egyetem verte meg őket, majd a Szeged és a BME fölött arattak diadalt. A mieink eddig egyszer játszottak, de akkor 112 ponttal múlták felül a riválist.

Semmelweis Egyetem – TFSE (19:20)
Semmelweis Egyetem Sporttelepe

Boros Zoltán fiai, a lányokkal ellentétben itthon fogadják a SOTE-t. A fiúk eddig 4 meccsből 4 győzelemmel állnak, míg ellenfelük kikapott a Miskolctól, a DEAC-tól, Egertől és a BME-től is, de a Nyíregyházi Egyetemi SE-t megverték.

TFSE – Semmelweis Egyetem (20:30)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont

Reményeink szerint az este folyamán mindkét csapatunk egyaránt győztesen hagyja majd el a pályát. Sok sikert hölgyek/urak!