NB I-es női röplabdásaink három szettben, könnyedén múlták felül kz újév első mérkőzésén a VEHIR-VESC csapatát.
A mérkőzés első pillanataiban megilletődve játszottak röplabdásaink. 7-7-ig fej-fej mellett haladtak a küzdő felek, ám vezetőedzőnk, Joel Olazábal Herrea időkérése után elkezdődött csapatunk felemelkedése. Lányaink kezdeti drukkját felszabadult játék váltotta fel. Tatár Gréta és Tátrai Zsanett vezérletével szebbnél szebb pontokat tudhattunk magukénak, Kis Dorottya ászai után már 16-10-et mutatott az eredményjelző. A veszprémi lányok ezután sem adták fel, bravúros mezőnymunkájukkal nehezítették a dolgunkat, de még így sem sikerült csapatunkat utolérniük. Az első szett 25-15-ös hazai győzelemmel zárult.
A következő két játszmában lányaink már a szettek elején jelentős előnyt alakítottak ki (10-1, 10-3). Tettamanti Virág és Kis Dorottya pontjainak köszönhetően együttesünk esélyt sem hagyott a VEHIR-nek a felzárkózásra. Röplabdázóink varázslatos atmoszférát teremtettek a pályán, töretlenül meneteltek a győzelem felé. Joel Olazábal Herrea tanítványait senki és semmi sem tudta megállítani, a második szettet 25-14-re, a harmadikat pedig 25-10-re nyerte a TFSE csapata.
Kettesütőnk, Kis Dorottya így értékelte az újév első győzelmét: „Kicsit idegesen kezdtük a mai mérkőzést, mindenki izgult, hiszen régen játszottunk tétmeccset, azonban a kezdeti feszültséget hamar felváltotta az önfeledt és koncentrált játék. Igyekeztünk betartani a taktikát, tartani a blokk helyeket és meghúzni a nyitásokat. Mindemellett az olaszországi ajándék út is hatalmas erőt adott nekünk, onnan feltöltődve érkeztünk meg és tudtunk az ott tapasztaltakból építkezni.”
TFSE – VESC-VEHIR 3:0 (15, 14, 10)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, 103 néző. V: Nagy Z. Varga A.
TFSE: Turcsányi 2, Tatár 18, Tettamanti 6, Kis D. 17, Tátrai 9, Zen 4. Csere: Weidemann (liberó), Kiss K., Kökény N, Villányi. Vezetőedző: Herrera Olazabal.
Lányainknak ezennel lezárult az alapszakasz első köre. Innentől kezdve már csak olyan ellenfelekkel fogunk farkasszemet nézni, akikkel már egyszer megvívtunk a szezon során. Következő riválisunk a Szeged csapata lesz, akikkel szemben 3:0-ás győzelmet arattunk még októberben.
Gratulálunk lányok, így tovább TFSE!
Fotó: Borhi Mihály