Futsal Női NBI

Kezdődik a 2023/24-as női futsal évad!

Női futsalcsapatunk tavaly a legmagasabb magyar bajnoki csapatsportág eredményt szállította konyhára azzal, hogy ezüstéremig jutott az NB I-ben. Csapatunk többször is kihívója tudott lenni az évek óta egyeduralkodó DEAC-nak, emellett nagy büszkeséggel töltött el mindannyiunkat, hogy több válogatottat is delegáltunk a nemzeti keretbe.

Idén nyáron több változás is bekövetkezett női csapatunknál, ahol a számos érkező és távozó játékos mellett új vezetőedzőt is köszönthettünk, a fiatal Viza Krisztián személyében.

Az élvonal hét szereplőről nyolcra növekedett. A Tolna, Újpest, DEAC, DVTK, Csepel, Budaörs, TFSE csapatokhoz csatlakozott a legutóbbi NB II-es évadot veretlenül teljesítő Dunaújváros is, akik kemény kihívók lehetnek a soron következő szezonban.

Lányaink immáron új otthonban lépnek majd pályára hétről hétre, székhelyük a Dr. Koltai Jenő Sportközpont lesz, ahol jellemzően vasárnap délutánonként, esténként játszanak majd. Első két forduló azonban idegenben kezdi meg az együttes, előbb a nagy hagyományokkal rendelkező Tolnához, majd az Újpesthez látogat csapatunk.

NB I. – 1. forduló
2F-BAU Tolna-Mözs – TFSE-11teamsports (09.10. 17:00)
Tolna, Városi Sportcsarnok

Hajrá lányok, hajrá TFSE!