Szombaton, a PINKK Pécs-424 csapata fogadott minket otthonukban.
Lányaink már túl is estek a nehezén, miután a tavalyi szezon első két helyezettjével, a DVTK és a Sopron csapatával szemben tisztesen helytálltak. Ráadásul a két mérkőzés között már jártak itt Pécsett, akkor a PEAC gárdájával ütköztek meg, s jöttek ki belőle győztesként. Így már kicsit kisebb teherrel a vállukon, ám a hétközi forduló miatt lehet fáradtabban mehettek ki a lányok a parkettre.

A mérkőzést mindkét csapat harcosan kezdte. A vezetést a PINKK csapata szerezte meg, Yurkevichus-nek köszönhetően. Ezután a TFSE-s hölgyek két támadásból át is vették a vezetést, Chanise Jenkins és Süle Krisztina jóvoltából. Az első negyed így folytatódott tovább, egyszer a PINKK majd a TFSE került előnybe. Sajnos a negyed végén ráemelt hárompontos, amit Alisia Jenkins nevéhez fűzhetünk, nem esett be a gyűrűbe, így a negyed végén maradt otthon a vezetés.
Első negyed: 22-21
A második játékrész megkezdése után két perccel átvettük a vezetést. Ezután jellemzően, 2-4 pontos vezetést tudtuk tartani egészen a negyed legvégéig, amikor sajnos a pécsi, Yurkevichus-t faultolták hárompontos dobás közben,39-40-es állásnál. Yurkevichus a három büntetőből, kettőt pontra is tudott váltani, így ismét egypontos pécsi vezetésnél jött a dudaszó.
Második negyed: 41-40

A harmadik negyedre, mintha a TFSE tüzesebben érkezett volna a nagyszünet után, hisz két kapott pontra, azonnal válaszoltak néggyel és innentől kezdve már nem engedtünk a vezetésből. Külön kiemelném csapatkapitányunk, Süle Krisztina teljesítményét. Ebben a játékrészben 10 pontot jegyezhettünk a neve mellett. Ennek (is) köszönhetően, ezt a negyedet 15-23-ra nyertük.
Harmadik negyed: 56-63
A harmadik negyed után már nem is tudtak minket megfogni a fáradt pécsi lányok. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Süle továbbra is remekelt és mellé csatlakozott még a két Jenkins lány. Hol az egyik, hol a másik, hol a harmadik szerzett pontot és/vagy adott gólpasszt a másiknak. Ezt a játékrész magabiztosan a kezünkben tartottuk, csak úgy, mint a harmadikat. Ezzel meg is szereztük az idénybeli második győzelmünk.
Végeredmény: 75-89 IDE

Október 20-án ismét idegenben mérettetik meg lányaink a tudásukat, ezúttal VBW CEKK Cegléd csapata lesz az ellenfél.
Csak így tovább lányok!
HAJRÁ TFSE!