NBI-es női röpiseink a DSZC-Eötvös DSE-vel mérkőztek meg hétvégén, akiket három szettben tudtak legyőzni! Joel Herrera tanítványai hibátlan teljesítményt nyújtva, alig háromnegyed óra játék után 3:0 arányban múlták felül a debreceni alakulatot, ezzel karnyújtásnyira kerültek a régóta dédelgetett álomhoz, az NB I-es bajnoki címhez.
Az első szettben Villám és Tettamanti pontjaival kerültünk előnybe, majd jött a fordulat és a vendégek 2:3-ra módosították az állást. Budaházy és Villányi révén ismét magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, ám a DSZC nem engedett és kiegyenlítettek a játszma elején. Egy rontott nyitásnak, majd ismét Budaházynak köszönhetően sikerült két pontra ellépni, innentől pedig nem tudták tartani a lépést Szombathy András lányai. A szett végére 9 egységnyi előnyt kovácsoltak a mieink.
A második etapban gyakorlatilag nem engedtük szóhoz jutni a riválist és az év egyik legmagabiztosabb szettgyőzelmét arattuk 25:6-os eredménnyel! A harmadik játékrészben 13-ig jutott a vendég egyesület. A játék képét illetően nem láthattunk hosszas labdameneteket. Más célokkal és lehetőségekkel álltak a szemben álló felek, nekünk a legfontosabb a gyors és sérülésmentes győzelem volt, ami teljesült is. Ellenfelünk nehéz szezont él meg, azonban lelkes játékosaikra alapozva egészen sokáig juthatnak a jövőben. Visszakanyarodva a mieinkhez, kötelező sikerünkkel továbbra is az NB I. élén állunk, így az utolsó fordulónak előnyből vághatunk neki.
TFSE – DSZC-Eötvös DSE 3:0 (16, 6, 13)
Győri út, 42 néző. V: Veress, Varjasi.
TFSE: Kökény N. 1, Villám 12, Budaházy 8, Tettamanti 6, Villányi 9, Zen 13. Csere: Boller (liberó), Halla G. 8, Turcsányi, Török P. 3. Vezetőedző: Herrera Olazabal.
EÖTVÖS: Kozma, Muldrow 3, Pálfi 1, Fehérvári 4, Berza 8, Juhász F. 4. Csere: Papp Cs. (liberó), Kovács A. 1, Németh A. 1, Dóka. Vezetőedző: Szombathy András.
Vezetőedzőnk így nyilatkozott az összecsapás után: „Olyan volt a mai mérkőzés, amilyenre számítottunk, könnyedén tudtunk nyerni. Gratulálok a lányoknak, mostantól a következő találkozóra koncentrálunk!”
Az elképesztő menetelés gyümölcsét a soron következő hétvégén arathatják le a hölgyek a Vasas ellen. Bármilyen eredményű győzelem elég lenne az első hely bebiztosításához, ami a bajnoki címen túl az extraligába való feljutást is eredményezné. Várunk minden kedves szurkolót a lányok nagy napjára (04.22. 19:00 – „D” terem)
Gratulálunk a győzelemhez lányok, sok sikert a folytatásban!