Férfi NBII Kézilabda

Ez a nap is eljött, elszenvedte első vereségét férfi kézi együttesünk!

Szebbnél szebb eredményekkel kápráztattak el minket Ujvári Bence tanítványai a szezon kezdete óta, most azonban eljött a nap, amikor a semmiből hirtelen előbukkant egy vereség. 7 mérkőzés óta veretlen férfi együttesünk a Budakalászi SC otthonában kapott ki.

Minden csoda addig tart, míg véget nem ér. Ennél szebb klisével nem is lehetne felvezetni férfi kéziseink első vereségét. Házigazdájukat korábban 16 góllal múlták felül, most viszont egyetlen találat döntött és nem az ő javukra. Az első félidőben egészen a 24. percig szoros volt a küzdelem, ám az utolsó pillanatokban ellépett a Budakalász 5-tel.

A második játékrész még az elsőnél is szorosabbra sikeredett, de sajnos csak futottunk az eredmény után. Alig másfél perccel a hármas sípszót megelőzően visszazárkóztunk 2 gólra. Ezt követően újfent sikerrel vezettek akciót a vendégek, így ismét 3-ra nőtt a hátrány. Hiába sikerült Szabó Máténak kétszer is értékesítnie a hétmétereseket, legnagyobb bánatunkra nem jött össze az egyenlítés, végül 29:28-ra a hazaik diadalmaskodtak.

NB II. „B” csoport
Budakalászi SC 1995 TFSE 29:28 (16:11)
Ferences Sportcsarnok, Szentendre

A fiúknak most lesz egy kis idejük rendezni a sorokat, mielőtt ismét összecsapnak a Ferencvárossal december 9-én hazai környezeteben.

Forrás: MKSZ