Élvonalban szereplő női kosarasaink az NKA Universitas PEAC-ot fogadták a rájátszás 5. helyéért folytatott küzdelmének második mérkőzésén. A szezon utolsó találkozóján, egyben a Városmajor búcsúztatóján kifejezetten küzdős meccset láthattak a kilátogatók, ahol mindössze 11 ponttal bizonyult jobbnak a nálunk a vendég sereg.
Az előző összecsapáshoz képest, most falnak ütközött a Baranya vármegyei alakulat, pedig sokkal jobban kezdtek, mint a mieink! Néhány perc kosárcsend után Pusztai Petra és Dúl Panka pontjaival nyitottunk, hiába lógott meg 0-6-ra a PEAC, az első negyed végére 13-17 szerepelt az eredményjelzőn.
A második etapban ráléptek a gázra a pécsiek, az addig is brillírozó Jazmon Gwathmey mellett Kiss Virágot sem lehetett szabályosan megállítani. Mindezek ellenére álltuk a sarat és kitartóan küzdöttünk a nagyon komoly erőket felvonultató vendég csapat ellen, végül 24-35-tel vonulhattunk nagyszünetre.
A folytatásban Lauren Manis és Hegedűs Janka vette vállára a csapatot. Továbbra is kemény rohamokat kellett megállítani a parketten. Több kevesebb sikerrel tartottuk is magunkat. 30 perc játék után állt be a számunkra kedvező fordulat, hiszen a szó szoros értelmében feltámadtunk.
A búcsú nem is lehetett volna méltóbb a negyedik negyedben, mivel sikerült meglepni a PEAC-ot. A vendég edzőnek, Jovan Gorecnek még időt is kellett kérni, hogy megakassza a lendületünket. Mindezek ellenére sikerült megnyerni a az utolsó etapot 21-15-re. A pécsiek második győzelmével eldőlt az 5. hely sorsa. Büszkén jelenthetjük ki, hogy Európa Kupát érő 6. helyen végeztünk!
TFSE-MTK – NKA UNIVERSITAS PEAC 54-65 (13-17, 11-18, 9-15, 21-15)
TIPPMIX NŐI NB I. A – 5. helyért, 2. mérkőzés
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Varga-Záray Katalin, Földesi Ádám, Rózsavölgyi Alexandra (Németh Csaba János)
TFSE-MTK: Theodoreán, Pusztai 17/3, Hegedűs 6, Manis 963, Dúl P. 8/6. Csere: Baa 5/3, Németh, Burján, Király 3.
NKA Universitas PEAC: Kiss 20, Katanic 3, Calhoun 3/3, Wentzel, Gwathmey 26. Csere: Laczkó, Simon 3/3, Szücs, Olawuyi 2, Sanchez 2.
A mérkőzést követően vezetőedzőnk mellett Pusztai Petra vett részt a sajtótájékoztatón:
Magyar Bianka: „Gratulálok a Pécsnek! Nehéz most megszólalni, rengeteg érzelem van most bennem. Egy korszak zárult ma le! Az én szememben ezek a játékosok hősök. Több, mint 40 pontos vereségből jöttünk és 2 nap alatt sikerült kijavítanunk a játékunkat, úgy, hogy az ellenfél edzőjének még időt is kellett kérnie a 4. negyedben, mert volt esélyünk nyerni. Köszönöm a játékosaimnak, hogy akkor is bíztak bennem, amikor rossz szériánk volt. Mindig keményen edzettek és hittek bennünk. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy egy ilyen közösség formálódott 4 év alatt. Ez egy nagyon jó csapat, mely készen áll arra, hogy szintet lépjen jövőre!„
Pusztai Petra: „Gratulálok a PEAC-nak! Nagyon kemény hónapok vannak mögöttünk, itt mutatta meg mindenki a saját arcát. Hogy milyen sportemberek vagyunk mi, hogy milyen emberek dolgoznak körülöttünk és velünk. Ez kovácsolt végül minket egy olyan egységgé, amivel elértük végül ezt a megérdemelt helyezést. Mindenkire büszkék lehetünk, nagyon hálás vagyok, hogy ennek a részese lehettem és remélem, hogy ténylegesen szintet fogunk tudni lépni a jövőben!”
A lányok ezévi teljesítménye a feljutás óta a legjobb bajnoki eredmény a TFSE-MTK számára. Ahogyan írtuk, Európa Kupa selejtezőt érő helyen zártunk, ami történelmi tettnek minősül. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy méltó módon sikerült elköszönni 4 év után a Városmajortól!
Gratulálunk a fantasztikus teljesítményhez a lányoknak! Köszönjük a „Katlan” által nyújtott megannyi élményt! Hálásak vagyunk az MTK vendégszeretetéért!