Férfi röplabdásaink három szettben kaptak ki a magyar bajnokságban veretlen MÁV-Előre csapatától idegenben.
Ellenfelünk már a mérkőzés elején megmutatta erőfölényét. A fehérváriak 4 ponttal előttünk jártak (7-3), amikor csapatunk vezetőedzője, Nagy Gergely kikérte első idejét a szett során. A tapasztalt MÁV egyesületét még ezzel sem sikerült kizökkenteni stabil játékából, a versengő felek közti pontkülönbség pedig csak növekedett a játszma előrehaladtával. Fiaink nem találtak fogást a fehérváriakon, akik 25-16-ra be is húzták az első szettet.
A következő etap eleje kiélezettebben alakult, játékosaink is elkezdtek belelendülni a mérkőzésbe. A szett közepéig fej-fej mellett haladtunk a házigazdával, ám a Fehérvár pontos sáncai előnyt generáltak számukra. A kialakult hátrányt nem sikerült csökkenteni röplabdásainknak, a játszma 25-18-ra zárult.
A harmadik, egyben utolsó szett az első etapra hasonlított. Összeszedetten játszó ellenfelünk már a játszma első pár pontja után előnyre tett szert, csapatunknak a szett egészében nem sikerült behozni lemaradását (25-19).
Négyesütőnk, Balázs Bálint így fogalmazott a meccset követően: „A küzdeni akarással nem volt problémánk, a következő meccsen igyekszünk ezt még jobban fokozni.”
MÁV-Előre SC-Foxconn– TFSE 3:0 (25-16, 25-18, 25-19)
Videoton Oktatási Központ, 72 néző. V: Halász Enikő E., Filibér Tamás S.
TFSE: Tóth M., Gebhardt. 1, Mihucz 2, Tóth K. 12, Horváth B. 6, Quintz 4. Csere: Laczi (liberó), Balázs B. 6, Füzék 2. Vezetőedző: Nagy Gergely.
Férfi röplabdásaink hamarosan szépíthetnek a MÁV-Előre csapatával szemben elért eredményen, ugyanis vasárnap ismételten egymás ellen csap össze a két egyesület, ráadásul a mi hazai pályánkon.
Kettes ütő játékosunk, Tóth Kristóf így tekint a vasárnapi megmérettetésre: „Ismételten a fehérvári együttes csapatával mérkőzünk meg. Sajnos idegenben nem tudtunk lépest tartani ellenfelünkkel, de remélem, hogy a hazai környezet izgalmasabb párharcot eredményez.”
Férfi Extraliga – 17. forduló
TFSE – MÁV-Előre SC-Foxconn (02.04. 20:00)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest
Hajrá srácok, gyerünk TFSE!
Fotó: Borhi Mihály