Kalocsai utánpótlásunk U15-ös és U20-as csapati léptek pályára a hétvégén és nagyszerű teljesítményeket produkáltak, ráadásul az este folyamán több sportolót is díjaztak a Kalocsa városi Sportbálon!
A fiatalabbak Kováts Ágnessel Dágra utaztak korán reggel, ugyanis 10 órakor már kezdődött az első összecsapásuk a házigazdával. Ennek ellenére sikerült szettvesztés nélkül fölülmúlni őket és máris fordulhattak a második mérkőzésre.
Nem volt kérdés, hogy MÁV Előre ellen is a gőzelem a cél, amit sikerült is abszolválni. Hiába a hosszú, kora reggeli út és a nehéz ellenfél, semmi nem akadályozhatta meg a mieink újabb hibátlan győzelmét!
TFSE-Kalocsa – Dág 3:0 (25:11, 25:11,25:19)
TFSE-Kalocsa – MÁV Előre Fehér 3:0 (25:17, 25:23, 25:11)
A nagyobbaknak Rezák-Szabó Annával Fonyódon volt jelenésük, ugyanis kezdetét vette a középszakasz. A lányok december óta nem játszottak tétmérkőzést, így kellett egy kis idő, hogy visszarázódjanak. Nos, idővel nem volt hiány, mivel a két mérkőzés összesen több, mint 4 órát vett igénybe.
Először a PEAC B-bel kezdtek, akiket nagy nehézségek árán, de végül sikerült legyőzni 3:2-re több, mint 2 óra alatt. Mivel az összecsapás elhúzódott, nem kaptak szünetet és pihenő nélkül kellett fordulniuk a második ellenfélre. Sajnos erősebben kezdett a Sugovica, így hiába küzdöttek erőn felül a hölgyek, sajnos az ellenfél örülhetett, de nemigen maradt idő bánkódni, mivel otthon fontos program várt a lányokra.
TFSE-Kalocsa – Peac B 3:2 (25:22, 22:25, 20:25, 25:21,15:13)
TFSE-Kalocsa – Sugovica 2:3 (24:26, 17:25, 25:23, 25:19, 16:14)
A nap fénypontja a Kalocsa városi Sportbál és díjátadó gála volt, ahol a TFSE-Kalocsa csapatinak legjobb játékosait is díjazták:
- U11 – Kapitány Jana és Svecz Léna
- U13: Ferencz Sára és Kachstädter Petra
- U15: Kovács Kolett és Nagy Léna Lora
- U17: Kovács Panna és Szele Léna
- U20: István Mercédesz Katalin és Dusnoki Gréta
- 2023-as év kalocsai női röplabdása: Molnár Lili, akinek munkáját külön elismeréssel jutalmazták
Gratulálunk a győzelmekhez és díjakhoz!