Férfi kosárlabda MEFOB csapatunk ezúttal megfogyatkozott kerettel vágott neki az idegenbeli túrának. Úti céljuk Nyíregyháza volt és ugyan házigazdájuk sem túlozta el a hadba vonulást, így is színvonalas meccset játszottak. Több mint 200 pont esett a találkozón, melynek végén a TF diadalmaskodott!
Boros Zoltán fiai a feldobástól kezdve uralták a pályát, főleg az összecsapás elején. Az első negyedben már sikerült 10 pontos előnyre szert tenni, de az igazán nagy erődemonstrációt a második szakasz jelentette. 23 egységgel nőtt a két fél közötti szakadék, így a félidőre 34-67-tel vonultak.
A nagyszünet után némileg helyre állt az egyensúly és a Nyíregyháza is hasonló pontmennyiségekkel rukkolt elő a 3. illetve 4. etapban, de fölzárkózni így sem tudtak. Végül 94-128-ra nyertek a mieink, ezzel zsinórban negyedik győzelmüket aratva. Legeredményesebb játékosunk Mester Márk lett, aki 31 ponttal járult hozzá a sikerhez.
Nyíregyházi Egyetemi SE – TFSE 94-128 (19-29, 15-38, 32-32, 28-29)
Gratulálunk az újabb győzelemhez fiúk!
Forrás: MKOSZ