Férfi NBII Kézilabda

Túl a féltávon, ismét Dunakeszi lesz az ellenfél!

NB II-es férfi kéziseink túljutottak a bajnokság felén a BVSC-vel vívott küzdelmet követően és most jöhetnek a „visszavágók”! Következő ellenfelük a VS Dunakeszi lesz, akit a nyitófordulóban nagy nehézségek árán sikerült legyőzni.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

Ujvári Bence együttese továbbra is őrzi veretlenségét és bár a bevezetőben említett rivális komoly fejtörést okozott még szeptemberben, azóta sok víz lefolyt a Dunán. A srácok 6 forduló alatt 4 győzelmet és két döntetlent értek el, illetve rajtuk kívül már csak a Ferencváros nem kapott még ki.

Ezzel ellentétben a vendégek az utolsó előtti helyen állnak, 4 vereség, 1 döntetlen és 1 győzelem a mutató. A sereghajtó Honvéddal nem jutottak dűlőre idegenben, de a zuglóiakat már sikerült legyőzniük. Rajtunk kívül a MÁV Előrének, a Budakalászinak és z FTC-nek jött össze a diadal ellenük és reményeink szerint ez most sem lesz másképp.

NB II. (férfi) „B” csoport – 8. forduló
TFSE  VS Dunakeszi (11.18. 12:00)
Dr. Koltai Jenő Sportcsarnok, Budapest

Sok sikert srácok, hajrá TFSE!

Forrás: MKSZ